Negatív koronavírusra!

Negatív koronavírusra!

Negatív lett a teszt eredménye annak a marosvásárhelyi férfinak az esetében, akit koronavírus gyanújával szállítottak a városi fertőző klinikára szombaton, egy Tudor lakónegyedbeli lakásból, ahol három napja volt karanténban egy olaszországi út után.

Összesen 8 vizsgálatot végeztek el tegnap Kolozsváron, a koronavírus kiszűrésére kijelölt laboratóriumban, köztük volt a marosvásárhelyi személy mintája is. Az egészségügyi miniszter szerint mind a 8 minta negatív koronavírusra.

Mint ismert, a férfi szombaton már három napja tartózkodott otthoni karanténban, miután Olaszországban járt, abban a régióban, amelyben több koronavírusos esetet is jegyeztek. Szombaton légzési nehézségekre panaszkodott, ezért szállították kórházba, majd vettek tőle biológiai mintát és küldték el a kolozsvári intézetbe.

A Maros Megyei Egészségügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint a szóban forgó személy egyelőre kórházban marad addig, ameddig az orvosok ezt jónak látják. Iuliu Moldovan igazgató szerint a megyében 81 személy van otthoni megfigyelés alatt.

(Fotók: Alin Popoviciu)