Nem csökkentik, de befagyasztják a közalkalmazotti béreket

Nem csökkentik, de befagyasztják a közalkalmazotti béreket

Nem csökkentik, de az egységes bértörvény kiértékeléséig befagyasztják a közalkalmazotti béreket Romániában a 2020. decemberi szinten – közölte Florin Citu miniszterelnök (fotó). A kormányfő szerint a minimálbér az éves infláció – 1,8 százalékra tehető – mértékénél valamivel nagyobb arányban, mintegy 3,1 százalékkal emelkedik 2021-ben, erről a holnapi ülésén fogad el határozatot a kormány. Hozzátette: ez egy kompromisszumos megoldás, ugyanis a koronavírus-válság által „leginkább sújtott” munkáltatók a hétfői egyeztetésen a minimálbér szinten tartását javasolták, a szakszervezetek pedig 7 százalék körüli minimálbér-emelést próbáltak elérni. A tervezet szerint a bruttó minimálbér jövőre 70 lejjel, 2300 lejre emelkedik, ami 1386 lejes nettónak felel meg.

Az új kormány 7 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal tervezi meg a jövő évi költségvetést. Citu szerint ez az érték nem fékezi a gazdaságot, de jelzi az új kormány elkötelezettségét a pénzügyi konszolidáció mellett. Bukarest idén 9,1 százalékos államháztartási hiányra számít, de egyes elemzők szerint a 10 százalékot is elérheti a deficit.