A kürtőskalács a székelyföldi konyha egyik különlegessége, a tájegység fontos gasztronómiai jelképe.
Számos európai nemzet képviselője is otthon érezhetné magát egy székely lakodalomban, hiszen az erdélyi szászok mellett a svédek, a litvánok, a lengyelek, a németek, az osztrákok, a csehek, a morvák és a szakolcai szlovákok meg a pireneusi franciák is faragott dorongon sütött édes süteményt készítenek nagyobb ünnepi alkalmaikra.
A magyar kürtőskalács elnevezés a kürtő szóból ered, hiszen amikor a fa hengerről leveszik, az egész sütemény egy darabban egy 25-30 cm hosszú, kürtő alakú kalácsfélét képez.
Első receptje Székelyföldön Daniel Istvánné Gróf Mikes Mária 1784-es keltezésű szakácskönyvében bukkan fel. A dorongfán sütött kalács a 18. század végén az egész magyar nyelvterületen ismert volt, de a 20. század közepén már szinte csak Székelyföldön sütötték.
Fennmaradásához az is hozzájárult, hogy a magyar nyelvterület keleti peremén a kandallós tüzelőszerkezetek a 19. század végéig használatban voltak, majd a házi kenyérsütés gyakorlata a székelyföldi falvakban maradt meg legtovább.
A kürtőskalácsot hagyományosan a kandallók parazsa, vagy a kemencék előterébe kikapart izzó szén fölött sütötték.