Nincs elég szérum. Több tízezer személy beoltását halasztják el

Az oltóanyag hiánya miatt tíz nappal elhalasztják 35 ezer előjegyzett személy oltását – jelentette be Valeriu Gheorghita katonaorvos, az oltási kampány koordinátora. Elmondta, hogy az elmúlt héten 51,3 százalékkal kevesebb oltóanyag érkezett, mint amennyinek a szállítási ütemterv szerint érkeznie kellett volna, és ez felborította az oltási terveket. Jelenleg 117 ezer adag vakcinával van kevesebb, mint amennyire szükség lenne. A katonaorvos hozzátette: gondoskodnak arról, hogy mindenki számára, aki az első oltást már megkapta, legyen oltóanyag a második oltásra is.


A kialakult helyzetet úgy próbálják orvosolni, hogy tíz nappal eltolják az első oltás már rögzített időpontját egy bizonyos kategória esetében. Hozzátette: nem módosítják a 65 év fölöttiek és a krónikus betegek oltási időpontjait. Annak a 35 304 személynek kell az előjegyzettnél tíz nappal későbbi időpontban oltásra jelentkeznie, akik a társadalom számára kulcsfontosságú területeken dolgoznak, és ezért kerültek be az oltási kampány második szakaszába. E csoportba tartoznak többek között a rendőrök, a katonák, a tanárok, és az államigazgatásban dolgozók.  Akik ebből a kategóriából a január 28. és február 11. közötti időszakra voltak előjegyezve, azoknak tíz nappal később kell oltásra jelentkezniük a rögzített oltóközpontban, az előjegyzett időpontban. Az érintetteket elektronikus levélben és SMS üzenetben is értesítik a módosításról.