Ezt a mai sajtótájékoztatón jelentették be a légitársaság képviselői, illetve Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke.
A naponta közlekedő repülőgép október 27-től a tervek szerint 14 óra 15 perckor indul Budapestről Marosvásárhelyre, 16 óra 45 perctől pedig vissza a magyar fővárosba.
Péter Ferenc elmondta, a napi járat indítása fontos lépés annak irányába, hogy a marosvásárhelyi repülőtér felsorakozzon az ország legfontosabb légikikötői közé.
A megyei tanácselnök szerint a Marosvásárhely Budapest közötti napi repülőgép járat amellett, hogy megkönnyíti a közlekedést Magyarország és más külföldi országok között, turisztikai szempontból is fontos előrelépés, mert ennek köszönhetően a Budapesti reptérről további 47 ország és 133 uticél lesz elérhető az erdélyi, utasok számára is.
A WizzAir jelenleg heti két járatot működtet a marosvásárhelyi repülőtérről Budapest irányába.