Felelőtlen intézkedésnek tartja a Maros Megyei Magyar Diáktanács vizsgadátumok ismételt módosítását, ugyanis az idő csökkenése miatt hátrányos helyzetbe kerültek a vizsgázó diákok. Szepessy László elnök megkeresésünkre elmondta, valóban a még szeptemberben meghatározott dátumon lesznek a vizsgák, de a járvány kialakulása után Bukarestben több alkalommal is júliust vagy augusztust emlegették, amikor a vizsgák időpontjáról esett szó, ehhez képest jelentettek most be korábbi időpontot. Mint ismert, Monica Anisie tanügyminiszter bejelentette, hogy június 22-én az írásbeli vizsgákkal kezdődik az idei érettségi, a képességvizsga pedig június 15-én rajtol.
A Maros Megyei Magyar Diáktanács szerint mivel a tanévet online formában zárják le, még sürgetőbbnek tartják az internetes oktatás bevezetésével hátrányos helyzetbe került diákok támogatását, a tanuláshoz szükséges felszerelések tekintetében – írják állásfoglalásukban, amelyben arra kérik a kormányt, hogy vállaljanak felelősséget a szorult helyzetbe került diákokért. Szepessy László elmondta, az oktatási tárcával az országos diáktanács révén tartják a kapcsolatot.
Egy április elején készített felmérés szerint az erdélyi magyar diákok kevesebb mint fele számára elérhetők az interaktív digitális tanítási módszerek. A felmérés még abban az időszakban készült, amikor a minisztérium csak ajánlotta az online oktatást. A Koronavírus Erdélyben elnevezésű felmérés hétfőn közzétett eredményei szerint az erdélyi magyar diákok nagy többsége bekapcsolódott a távoktatásba, amely Romániában március 11. és április 3. között fakultatív volt, és csak az elmúlt héttől, a tavaszi vakáció végétől vált kötelezővé. A felmérés szerint a diákok csupán 45 százaléka számára elérhetők a valóban digitálisnak, interaktívnak tekinthető tanítási módszerek. A falvakban lakó, illetve alacsonyabban iskolázott szülők gyermekei esetében jelentősen kisebb a hozzáférési esély. A szülők egyötödének okoz nehézséget a megváltozott oktatási körülményekhez való alkalmazkodás. Az új helyzet az érettségi előtt állóknak jelenti a legnagyobb kihívást. A megváltozott tanulási körülmények ugyanakkor átlagon felüli arányban okoznak nehézséget a többgyermekes családoknak, az anyáknak, illetve a magasabban képzett válaszadóknak – a kutatás eredménye szerint.
Az online térben zajló oktatási folyamathoz szükséges eszközöket gyűjt a szülői szövetség az erdélyi magyar gyerekeknek a Szeretetvonal – digitális oktatás címmel indult országos, átfogó projekt részeként. Táblagépeket és okostelefonokat is lehet adományozni, amelyeket rászoruló gyerekeknek adományoznak, hogy részt tudjanak venni az online oktatásban. Sokukat ugyanis az eszközhiány akadályoz a tanulásban, írja a korona.rmdsz.ro. A programot a Magyar Szülők Szövetsége kezdeményezte, a digitális eszközök egyenesen a rászoruló gyerekekhez kerülnek, ebben a történelmi magyar egyházak segítenek. Már eddig is sok erdélyi vállalkozó és magánszemély ajánlott fel eszközöket, de rengeteg segítségre van még szükség a továbbiakban. Ezért arra kérnek mindenkit, hogy ha van olyan jó állapotban levő laptopjuk, táblagépük, okostelefonjuk, teljesen felszerelt számítógépük, amelyet már nem használnak, vagy nélkülözni tudnak, adják át egy olyan gyereknek, akinek szüksége lesz rá az online oktatásban. Felhívták ugyanakkor a figyelmet, hogy sérült, javításra szoruló vagy hiányos készüléket nem fogadhatnak el. A felajánlásokat az mszulok@gmail.com e-mail-címen lehet jelezni, és a szülői szövetség ígéri, munkatársaik felveszik a segíteni vágyókkal a kapcsolatot.