24 órára őrizetbe vettek, majd 30 napra előzetes letartóztatásba helyeztek egy nagyszebeni, 42 éves férfit, aki vélhetőleg a varrógép módszerrel vert át gyanútlan személyeket – adta hírül a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság. A feljelentést egy Maros megyei 65 éves férfi nyújtotta be, aki ennek a módszernek az áldozata lett. Tőle 5000 lejt csalt ki a gyanúsított. A vizsgálatok azt mutatták, hogy a nagyszebeni férfi január folyamán 3980 eurót kért és kapott egy 77 éves szintén Maros megyei férfitól ugyanezzel a módszerrel. Csalás bűntettének gyanújával az ügyben a marosvásárhelyi bíróság melletti ügyészség vizsgálódik.
A módszer lényege az, hogy a csaló régi varrógép vásárlásának szándékával fekeresi kiszemelt áldozatát. A gépért rengeteg pénz ígér abban az esteben, ha tanúsítvánnyal vásárolhatja meg. De mivel legtöbb esetben ezeknek már nincsenek meg az irataik, a csaló felajánlja, hogy ismer egy másik személyt, aki néhány ezer euróért cserében be tudja szerezni a kért dokumentumot. Az áldozat a nagy nyereség reményében kifizeti a kért összeget, ám amikor újra megpróbálja felvenni a kapcsolatot a titokzatos „gyűjtővel”, az már nem lesz elérhető, így az illető marad a kárral.