Több mint 12,5 millió eurót költöttek el szállásra és étkezésre az ortodox húsvét alatt és május 1-jén az országban üdülő hazai turisták – derül ki a romániai idegenforgalmi munkáltatókat tömörítő szövetség (FPTR) kimutatásából. A FPTR adatai szerint mintegy 109 ezer turista töltötte itthon a hatnapos minivakációt, és 11.650-en választottak valamilyen külföldi úti célt ezekben a…
Ma még el lehet küldeni a Szülőföldön Magyarul program támogatási kérvényeit
Ma az utolsó nap, hogy be lehet nyújtani a 2018/2019-es tanévre igényelt támogatási kérelmeket a Szülőföldön magyarul program keretében. Adatlapokat az oktatási intézményektől kaphattak az igénylők, de letölthetőek a Szülőföldön magyarul program honlapjáról is. Az igénylések benyújtásának utolsó határideje tehát péntek, május 3-a, a postai bélyegző dátuma szerint. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. március 25-én hirdette meg felhívását…
Módosult a gyermeknevelési szabadságot és gyermeknevelési díjat szabályozó törvény
Klaus Iohannis államelnök csütörtökön kihirdette a gyermeknevelési szabadságot és gyermekgondozási díjat szabályozó, 2010/111-es sürgősségi kormányrendeletet módosító törvényt, amely szerint azokban az esetekben, amikor a szülő egyik gyermekgondozási szabadságtól számítva kevesebb mint 12 hónapon belül ismét ilyen szabadságra megy, az utóbbi időszakra járó gyermekgondozási díj (gyed) összege nem lehet kisebb az előző gyerek után kapott juttatás…
Kerelőszentpálra is ellátogat Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke
Az RMDSZ meghívására kétnapos erdélyi körútra érkezik Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, a Fidesz elnöke. Az RMDSZ hírlevelében közölt program szerint május 8-án az európai parlamenti választásról tárgyal az RMDSZ vezetőivel Kolozsváron, itt önkormányzati képviselőkkel, egyházi méltóságokkal és egyetemistákkal is találkozik. Magyarország miniszterelnöke és Kelemen Hunor szövetségi elnök sajtótájékoztatót tart az európai parlamenti választás témájában május 8-án, szerdán…
Gobé koncert és táncház Szovátán
A szovátai kulturális élet fellendítése céljával startol most hétvégén a Rengeteg Népzene elnevezésű fesztivál, amelynek szervezői a székelyföldi fürdőhelység egykori fejlesztőjének, Sándor Jánosnak a leszármazottjai. A Sándor család tagjai 1944-ben hazájuk elhagyására kényszerültek és szétszóródtak a világban. A rendezvénnyel az erdélyi és magyarországi magyarok közötti kapcsolatokat szeretnék fejleszteni. A május 4-én zajló rendezvény keretében az…
Sokan búcsút intettek jogosítványuknak
Május első napján a közlekedésrendészet munkatársai országszerte ellenőrzéseket végeztek – számol be az Országos Rendőr-főkapitányság. A közlemény szerint 408 gépkocsivezető maradj jogosítvány nélkül, és 89 jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a közúti ellenőrzések során. Az ellenőrzések alatt továbbá 766 bűncselekményt észleltek és 113 személyt értek bűntetten, valamint 9, elfogatóparancs hatálya álló személyt kaptak…
Nincs május 1. miccs nélkül
Az esős időjárás ellenére is közel harmincmillió miccs fogyott el Romániában az ortodox húsvét és május elseje által közrezárt mini vakáció ideje alatt – számolt be a román húsipari szövetség adataira hivatkozva a Hotnews.ro hírportál. A csórékolbászként is emlegetett, különböző húsokból összedarált, különleges fűszerezésű, rostonsült ételt országszerte nagyon sokan kedvelik és fogyasztják. Romániában évente 20-25…
Bejegyezte az Európai Bizottság a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezését
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) közleményben üdvözölte szerdán, hogy az Európai Bizottság nyilvántartásba vette az általa és külföldi szövetségesei által kezdeményezett, nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezést, az egymillió aláírás összegyűjtésében pedig számít az egész magyarság, az autonómia támogatóinak támogatására. Az SZNT kinyilvánította: a nemzeti régiókért kész megmozgatni Európát. Emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság keddi döntése értelmében május…
A PNL nyerné az európai parlamenti választásokat egy friss felmérés szerint
A Nemzeti Liberális Párt szerezheti meg a legtöbb mandátumot a május 26-ai európai parlamenti választáson, ha ezt most vasárnap szerveznék meg. A felmérést az Europa FM kereskedelmi rádió rendelte meg, és tegnap közölték az eredményeket. Az IMAS közvélemény-kutató intézet április 12. és 25. között telefonos módszerrel végzett felmérése szerint a PNL a voksok 25,6 százalékát, míg a kormányon…
Ettől a hónaptól kezdik el folyósítani az emelt összegű gyermeknevelési pótlékot
A 2019/9-es számú sürgősségi kormányrendelet értelmében áprilistól 300 lejes támogatás jár a gyerek 2 éves koráig, és ugyanekkora összeget kapnak 18 éves korukig a fogyatékkal élők is. A 2 és 18 év közöttieknek folyósított, úgynevezett gyermekpénz összege az eddigi 84 lejről 150 lejre nő. A rendeletet még februárban elfogadta a kormány, ebben azonban azt is…
Holnap lesz a marosvásárhelyi Víkendtelep hivatalos idénynyitója
Az előző évekkel ellentétben, amikor április utolsó napjaiban már minden készen volt a május elsejei nyitásra, tegnap még kicsit munkatelephez hasonlított a marosvásárhelyi Víkendtelep. Az biztos viszont, hogy holnap megtartják a hivatalos idénynyitót – számol be a Székelyhon. A Víkend igazgatója elmondta, hogy három nagy méretű munkálat zajlik jelenleg a szabadidőközpontban, de sajnos nem a…
Lehűl az idő a következő két-három napban, ma nagyobb mennyiségű csapadékra kell számítani
Lehűl az idő a következő napokban az ország legtöbb régiójában, majd jövő héttől kezdődően ismét felmelegedés várható az Országos Meteorológiai Intézet (ANM) tegnap közzétett, két hetes előrejelzése értelmében. A Bánságban a lehűlés következtében április 30-án a csúcshőmérséklet átlaga 14 Celsius fok körül alakul, majd május 1. és 3. között felmegy 21 fokra. Ezt az időszakot…
Megalakult az Erdélyi Magyar Fesztiválszövetség
A Kincses Kolozsvár Egyesület kezdeményezésére létrejött Erdélyi Magyar Fesztiválszövetség hosszú távú céljai között szerepel, hogy átfogó ernyőszervezet legyen, amelynek Erdély legjelentősebb fesztiváljai a tagjai. Első körben a szervezethez az erdélyi kulturális magyar városnapokat szervező helyi egyesületek csatlakoztak, hiszen az ötlet a Kolozsvári Magyar Napokat (KMN) szervező Kincses Kolozsvár Egyesülettől származik, amely idén ünnepli a KMN alapításának tizedik évfordulóját….
Egyelőre egy hétig közlekedik a nosztalgiavonat Szováta és Vármező között
A Szováta és Vármező között közlekedő keskeny nyomtávú, gőzmozdonyos kisvonattal egyelőre mújus 5-ig lehet utazni. A több mint száz éves gőzmozdony fával és szénnel működik, igazi turisztikai látványosságnak számít. A vonat Szováta kis állomásáról napi három alkalommal – délelőtt 11-kor, délután 2-kor és 5-kor – indul, és körülbelül 35-40 kilométeres óránkénti sebességgel halad. Egy utazás oda-vissza felnőtteknek 40, míg…
Szombaton hivatalosan is elkezdődött az EP választási kampány
A kampányra szigorú szabályok vonatkoznak, és a jelöltlistát állító pártok és független jelöltek komoly pénzbírságot kockáztatnak, ha nem tartják be ezeket. A mozgósítással azonban nem várták meg a kampány hivatalos kezdetét, az ország már hetek óta tele van a pártok választási plakátjaival, amelyekre eddig csak a reklámtörvény előírásai vonatkoztak. Ezeket a molinókat, óriás plakátokat a kampány szabályai…
Zajlik a XI. Szovátai Tavaszi Kórusfesztivál
Tizenegyedik alkalommal rendezték meg Szovátán a hagyományos tavaszi kórusfesztivált, április 26-a és 28-a között. A szovátai Intermezzo Kamarakórus által szervezett, valamint a Szováta Város Önkormányzata és a Bernády Közművelődési Egylet által támogatott két napos eseményen nyolc énekkar vesz részt Erdélyből és Magyarországról egyaránt. Az immár minősítő jelleggel bíró fesztiválon a fellépő énekkarokat a magyarországi KÓTA,…
Mini vakációznak a közalkalmazottak
Az ortodox húsvéttal járó szabadnapok miatt 6 napos kis vakációra mentek a közalkalmazottak. Április 26-a, nagypéntek, hivatalos ünnep Romániában, a hétfőhöz, húsvét másodnapjához hasonlóan. Április 30-a bepótolandó szabadnappá nyilvánította a kormány, mivel szerdán május 1., szintén pihenőnap az országban. Így az intézmények legközelebb jövő héten, csütörtökön lesznek nyitva. Több olyan szülő is kifogásolja a Román…
Kinyitott Szováta első strandja
Április 26-án, pénteken reggel nyitotta ki kapuját a szovátai Fekete-tó strandja. Az időjárás is ennek kedvezett, hisz a levegő hőmérséklete meghaladja a 20 fokot. A medencevíz hőmérséklete 24 Celsius fok volt a nyitás pillanatában. A strand működtetői az első tíz vendéget ingyenes belépővel ajándékozták. A Fekete-tó strand a nyári idényen túl, egész őszig üzemel majd….
Az AEP kijelölte a 18.730 szavazókörzet székhelyét az európai parlamenti választásokra, külföldön 441 szavazókörzet nyílik
Az Állandó Választási Hatóság (AEP) befejezte a 18.730 szavazókörzet megszámozását, a székhelyek kijelölését a május 26-án zajló európai parlamenti választásokra. A szavazókörzetek listája megtalálható az AEP honlapján, a www.roaep.ro internetes oldalon. Meg lehet nézni ezeket az alábbi linket követve is: http://www.roaep.ro/management-electoral/geografie-electorala/registrul-sectiilor-de-votare/, tájékoztatott csütörtökön a hatóság. A külföldön élő román állampolgárok 441 szavazókörzetben voksolhatnak az európai…
Egyetért a népszavazásra megfogalmazott kérdésekkel az RMDSZ
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség egyetért Klaus Iohannis népszavazásra megfogalmazott kérdéseivel, és arra fogja biztatni szavazótáborát, hogy mindkét kérdésre igennel szavazzanak – mondta az AGERPRES hírügynökségnek Kelemen Hunor RMDSZ-elnök. ‘Egyetértünk a kérdések megfogalmazási módjával. Egyszerűek, érthetőek, elmagyarázhatóak azoknak, akik esetleg nem értenék, és mindkét kérdésre igen a válaszunk. Tehát: igen, egyetértünk, és szimpatizánsainknak is ezt…