Szél tombol Marosvásárhelyen és körzetében
Erős szél miatt rengeteg dolguk akadt ma a tűzoltóknak Marosvásárhelyen és környéken: 30 négyzetméternyi tetőzetet vitt el a szél ma reggel a Hunyad utcában a …
Erős szél miatt rengeteg dolguk akadt ma a tűzoltóknak Marosvásárhelyen és környéken: 30 négyzetméternyi tetőzetet vitt el a szél ma reggel a Hunyad utcában a …
A Kemény Auguszta Kulturális Egyesület a Kemény Kastély Őreivel karöltve holnap, február 25-én, húshagyó kedden farsang- és téltemető mulatságot rendez a marosvécsi Kemény várkastély udvarán. …
Ma közzéteszik az iskolák és a megyei tanfelügyelőségek az iskolai körzetek jegyzékét, illetve az előkészítő osztályok számát – ez áll az előkészítő osztályba történő beiratkozás …
Sárga jelzésű figyelmeztetést is kiadott az Országos Meteorológiai Szolgálat, ezen kívül narancssárga jelzést bocsájtottak ki a hegyvidéken. A figyelmeztetés vasárnap estétől ma estig tart, amikor …
Idén is megszervezik Marosvásárhelyen, március 10-én a székely szabadság napját, a Székely Nemzeti Tanács elnöke szerint az idei rendezvény elsősorban a nemzeti régiókért indított európai …
Marosvásárhelyen a Poklos-patakba esett egy férfi tegnap hajnalban, a tűzoltóságot hívták segítségül. A vészhelyzetisek értesítése szerint éjjel 1 óra körül értesítették őket, hogy a Tudor …
Gyulafehérváron püspökké szentelték, és az erdélyi római katolikus főegyházmegye élére állították Kovács Gergelyt, a főegyházmegye új érsekét. A szentelésen mintegy félszáz püspök vett részt a …
Marius Pașcan, a Népi Mozgalom Párt ügyvezető elnöke is indulni kíván a marosvásárhelyi polgármester-választáson. Azt mondta, vérfrissítésre van szükség a városban, főként a fejlesztési projektek …
A marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát ugyanazokkal a gondokkal küzd, mint az ország többi hasonló ipari vállalata. A 114-es rendelet ugyanis negatív hatást gyakorol a gazdaság …
A kibédi ifjúság idén is megszervezi a hagyományos farsanglakodalmat, amelyre holnap, február 22-én kerül sor. A farsangi felvonulás délelőtt 10 órakor veszi kezdetét, majd este …
Betegség miatt három márciusi előadás marad el – erről értesítette szerkesztőségünket a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Az 1-jére meghirdetett Pozsgai Zsolt Liselotte és …
Gyilkosság ganyúja merült fel a szőkefalvi lakástűz kapcsán. Mint arról beszámoltunk, halálos kimenetelű lakástűz volt Szőkefalván, Vámosgálfalva községben szerda délután. A vészhelyzetisek a helyszínre érkezve …
Marosvásárhelyre várják a megbízott mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztert – értesítette szerkesztőségünket a Maros Megyei Prefektúra. Nechita Adrian Oros ma délelőtt meglátogatja az Azomures vegyipari kombinátot, …
Egy hét leforgása alatt 90 influenzás megbetegedést regisztráltak Maros megyében. A múlt heti adatok szerint stagnál a vírusos légúti megbetegedésben és tüdőgyulladásban szenvedők száma: akárcsak …
Elfogadta Maros megye tanácsa a 2020-as költségvetést. A büdzsé összeállításakor három alapelvet tartott szem előtt a megyei önkormányzat, egyrészt, hogy folytatni lehessen minden eddig elkezdett beruházást, másrészt …
Jövő héten is szavazásra bocsátják Marosvásárhely költségvetés-tervezetét. A tervezetet a tegnapi ülésen részt vevők közül 12 tanácsos – köztük az RMDSZ és a Szabad Emberek …
Három napos progrmsorozattal emlékeznek Nyárádszeredában Bocskai István fejedelemmé választásának 415. évfordulójára február 21-23 között. Az esemény ünnepélyes megnyitójára péntek délután fél 4-től kerül sor, a …
A romániaiak több mint felének nincs magán-egészségbiztosításuk, és nem is terveznek ilyent kötni a következő hat hónapban – derül ki egy online felmérésből, amelyet a …
Bár a lakosság száma országos szinten csökkenőben van, megnőtt a házasságkötések száma. A tendencia Marosvásárhelyen is tetten érhető. Ciprus és Románia állt 2018-ban az első …
Minősített lopás gyanúja miatt tartottak házkutatást a marosvásárhelyi rendőrök a helyi bíróság melletti ügyészség ügyészének felügyelete mellett. Kedden összesen négy lakást fésültek át a karhatalmiak …