Pályázatot hirdetett Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala a város oktatási intézményei számára. Az iskolák a 2027-es év első félévében megvalósuló oktatási programokra és rendezvényekre igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást.
A pályázatokat 2026. szeptember 30-án 12 óráig lehet benyújtani a polgármesteri hivatal iktatójánál. A pályázati útmutató és a szükséges formanyomtatványok az önkormányzat honlapján, a közérdekű információk, illetve a pályázati felhívások között érhetők el.
A pályázati útmutató szerint támogatásra a város oktatási intézményei – nemzeti kollégiumok, líceumok, általános iskolák és óvodák – jelentkezhetnek. Négyféle tevékenységre lehet támogatást kérni:
az oktatási intézmények évfordulóinak megünneplésére;
az iskolák napjának, illetve az intézmény saját ünnepének megszervezésére;
megyei, országos vagy nemzetközi szintű, az iskolai olimpiákon kívüli iskolák közötti versenyekre;
külföldi partnerintézményekkel szervezett tapasztalatcserékre.
A program célja tartós partnerségek kialakítása az oktatási intézmények között, valamint olyan programok megszervezése, amelyek valódi hatással vannak a diákokra, és kiegészítik a polgármesteri hivatal oktatási területen végzett tevékenységét.
Az iskoláknak is hozzá kell járulniuk
A támogatásra pályázó intézményeknek legalább a projekt teljes költségvetésének 10 százalékát saját forrásból kell biztosítaniuk. Ezt dokumentumokkal is igazolniuk kell, ennek hiánya pedig kizáró oknak számít.
A költségvetést kizárólag lejben kell benyújtani, és az a támogatási szerződés teljes időtartama alatt változatlan marad.
Elszámolható költségnek számítanak többek között a fogyóanyagok, a más településekről érkező résztvevők szállás- és utazási költségei, a promóciós anyagok, a rendezvény népszerűsítésével kapcsolatos kiadások, valamint a versenyeken kiosztott díjak.
Az étkezési költségek szintén elszámolhatók, de ezek nem haladhatják meg az igényelt támogatási összeg 20 százalékát.
Nem támogathatók ugyanakkor a bérköltségek, az intézmény működéséhez kapcsolódó rendszeres kiadások – például a bérleti díj és a közüzemi számlák –, az előkészítő tanulmányok költségei, illetve a díszétkezések és reprezentációs kiadások.
A pontszám dönti el a támogatás mértékét
A pályázatokat szakbizottság értékeli három szempont alapján. A projekt relevanciája legfeljebb 35 pontot, a módszertan 25 pontot, míg a költségvetés és a költséghatékonyság legfeljebb 40 pontot ér.
A ténylegesen odaítélt támogatás aránya az elért pontszámtól függ. A 40–45 pontot elérő pályázatok az elszámolható összeg 10 százalékára számíthatnak, míg a 86 pontnál többet elérő projektek teljes finanszízást kaphatnak. A 40 pont alatti pályázatokat elutasítják.
Októberben már eredmény is lehet
A 2027-es első félévre vonatkozó pályázati eljárás menetrendje szerint a részvételi feltételek ellenőrzésére és a projektek kiválasztására 2026. október 5–9. között kerül sor.
Az eredményeket október 12-én teszik közzé a polgármesteri hivatal honlapján. A pályázók október 13. és 19. között nyújthatnak be óvást, amelyeket legkésőbb október 23-ig bírálnak el. A végleges eredményeket október 27-én hozzák nyilvánosságra.
A támogatási összegek tényleges kiutalása azonban csak később történhet meg: a helyi költségvetésből származó támogatásokat a 2027-es marosvásárhelyi költségvetés elfogadása után a helyi tanácsnak is jóvá kell hagynia.
