Potápi Árpád bejelentette, közel kétezer külhoni szervezet nyert el támogatást az Együttműködő Nemzet Program keretében

Potápi Árpád bejelentette, közel kétezer külhoni szervezet nyert el támogatást az Együttműködő Nemzet Program keretében

Közel kétezer külhoni szervezet nyert el támogatást a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága által meghirdetett Együttműködő Nemzet Program Külhoni szervezetek működésének, fejlesztéseinek, eszközbeszerzéseinek, valamint programjainak és rendezvényeinek támogatása című pályázati kiírás keretében – közölte a nemzetpolitikáért felelős államtitkár kedden.

Potápi Árpád János felidézte: 2024 az együttműködő nemzet éve a nemzetpolitikában. Ennek jegyében hirdették meg a külhoni magyar szervezeteknek szóló pályázati felhívást idén márciusban.

Kiemelte, a pályázat célja a Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való kapcsolatai fejlesztésének előmozdítása, valamint magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése volt.

A kiírásra a magyarság szülőföldön való boldogulása szempontjából meghatározó tevékenységet folytató szervezetek nyújthattak be pályázatot

működésük, fejlesztéseik és eszközbeszerzéseik támogatására, valamint programjaik és rendezvényeinek megvalósítására. A pályázat keretösszege 2 milliárd forint volt, az egy pályázattal elnyerhető összeg pedig maximum 2 millió forint – ismertette az államtitkár.

A támogatható célok között szerepelt az infrastrukturális fejlesztés és eszközbeszerzés, képzőművészeti alkotások (szobor, emlékjel, emléktábla) létrehozása, magyar nyelvű írott és elektronikus sajtó, könyvkiadás, oktatási-nevelési, kulturális és hagyományőrző programok, rendezvények, fesztiválok, valamint szórványprogramok, hitéleti, egyházi, ifjúsági és sportprogramok segítése.

A felhívásra 2161 pályázat érkezett, ezek közül 1922 nyert el támogatást. A nyertes pályázatok közül Erdélyből 1028, a Felvidékről 453, a Vajdaságból 218, Kárpátaljáról 164, Horvátországból 41, Szlovéniából 18 érkezett.

A támogatást elnyert projektek között szerepel például a Kolozsvári Magyar Diákszövetség programjainak megvalósítása, a 14. Brassói Magyar Napok szervezésének támogatása, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház iskolabuszprogramja, az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör működésének támogatása, a Beregszászi Görögkatolikus Esperesi Hivatal programjainak és a Beregrákosi Gimnázium infrastrukturális fejlesztésének támogatása, a kopácsi „Arany János” Magyar Kultúregyesület eszközbeszerzésének támogatása és számos más projekt.

Potápi Árpád János kiemelte: a pályázattal támogatott mintegy 2000 cél több száz külhoni magyar közösség életét és mindennapjait fogja segíteni,

az egyházi területtől kezdve a kulturális, oktatási és ifjúsági programokon át a sport területéig.

A külhoni magyarság intézményrendszerének folyamatos és kiszámítható támogatása a külhoni magyar civil és egyházi szervezetek segítésén keresztül a jövőben is kiemelt nemzetpolitikai cél marad – áll a közleményben.MTI