Gyulafehérváron püspökké szentelték, és az erdélyi római katolikus főegyházmegye élére állították Kovács Gergelyt, a főegyházmegye új érsekét. A szentelésen mintegy félszáz püspök vett részt a Szent Mihály székesegyházban, a templom előtti teret pedig a hívek ezrei töltötték meg. A ceremóniát vezető Gianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke magyar fordításban felolvasott beszédében azt hangsúlyozta, hogy Kovács Gergely több mint két évtizedes római szolgálata alatt megtapasztalta az egyház egyetemességét, megtapasztalta az új, digitális kultúrába való beilleszkedés szükségességét, és szülőföldjére hazatérve, magával hozza a globális látásmódot és a nyitott lelkületet. Hozzátette: mint vegyes házasságból származó gyerek magával hozza az ökumenizmustól átitatott személyes élettörténetét is.
A szentelésen Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke, továbbá Potápi Árpád János és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai, illetve egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, valamint Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke is részt vett.