Romániában is megjelent a koronavírus brazil mutációja – jelentette be a közegészségügyi intézet, néhány nappal azután, hogy egy egészségügyi szolgáltató kimutatta a dél-afrikai vírusvariánst is két romániai páciensnél. Egyikük egy 38 éves férfi, aki nem járt külföldön, és akiről nem tudni, hol fertőződött meg, a másik egy 57 éves férfi, akinek másik két kollégája is fertőzött volt, így feltételezhető, hogy tőlük kapta el a betegséget. A járványügyi vizsgálat még folyamatban van.
Romániában az új, a korábbinál fertőzőbb vírusmutációk közösségi terjedésének tulajdonítják, hogy az utóbbi hetekben ismét erőre kapott a járvány. A szakemberek egybehangzóan azt valószínűsítik, hogy a brit vírusvariáns már az egész országban közösségi szinten terjed, és meghatározóvá vált Románia nagyvárosaiban. Erről azonban nem rendelkeznek pontos adatokkal, mert csak néhány laboratóriumban, szúrópróbaszerűen végeznek úgynevezett szekvenciális tesztelést, amely alkalmas az új változatok kimutatására.