Sepsiszentgyörgyön idén is gazdag programkínálattal ünneplik a színház világnapját
Sepsiszentgyörgyön idén is gazdag programkínálattal ünneplik a színház világnapját

Sepsiszentgyörgyön idén is gazdag programkínálattal ünneplik a színház világnapját

Március 27-én 10 és 12 órától A mindent látó királylány című bábelőadással indítják a világnapi programot, majd 12 órától a színészkávézóban minden asztalnál más-más színész várja a velük barátkozni kívánó nézőket.

▪️Az üvegteremben 14 órától Pignitzky Gellért most készülő Determinált című egyéni előadásának nyílt próbájára, 18 órától pedig Bagossy Levente Jászai Mari-díjas díszlettervező díszlet-makett kiállításának megnyitójára kerül sor a színház előcsarnokában.

Szintén 18 órától drámaszakos diákok mondanak verset a város kalandvonatán, amely az Andrei Mureșanu Színház elől indul rendhagyó útra.

Este 19 órától a Tamási Áron Színház és az Andrei Mureșanu Színház második alkalommal megszervezett Sepsi Theatre ShowCase nevű előadássorozata részeként láthatják Shakespeare A vihar című darabját Bodó Viktor rendezésében a nagyterem színpadán.

Az eseménysorozatot 22:30 órától a Tesztoszteron Zenei Alakulat legújabb produkciója zárja a Bábel Kiskultúrban.