Sóvárad lakosai szombaton ünnepelték a község önállósodásának 20 éves évfordulóját
Sóvárad lakosai szombaton ünnepelték a község önállósodásának 20 éves évfordulóját

Sóvárad lakosai szombaton ünnepelték a község önállósodásának 20 éves évfordulóját

A fejlődés új lehetőségei nyíltak meg Sóvárad számára azáltal, hogy önállósult és levált Szovátáról. Sóvárad lakosai szombaton ünnepelték a község önállósodásának 20 éves évfordulóját. Az eseményen jelen volt Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke is, aki 2004-ben Szováta polgármestereként az egyik ösztönzője volt Sóvárad önállósodásának. „Az elmúlt 20 év igazolta, hogy jó döntést hozott a helyi közösség. A leválásnak köszönhetően uniós alapokra és kormányzati forrásokra is önálló településként pályázhatott Sóvárad és ezt a helyi közösség maximálisan ki is használta. Ennek köszönhetően van ma ivóvíz és csatornahálózat a községben, uniós és kormányzati forrásokból újult meg a kultúrotthon, az óvoda és épülnek a szolgálati lakások” emelte ki a megyeelnök. Péter Ferenc hozzátette, ahhoz, hogy Sóvárad és Maros megye tovább haladjon a fejlődés útján, június 9-én mindenkinek el kell menni szavazni, és azokra a jelöltekre kell voksolni, akik meg tudják védeni otthonunk fejlődését.