A kampányra szigorú szabályok vonatkoznak, és a jelöltlistát állító pártok és független jelöltek komoly pénzbírságot kockáztatnak, ha nem tartják be ezeket. A mozgósítással azonban nem várták meg a kampány hivatalos kezdetét, az ország már hetek óta tele van a pártok választási plakátjaival, amelyekre eddig csak a reklámtörvény előírásai vonatkoztak. Ezeket a molinókat, óriás plakátokat a kampány szabályai szerint most el kellett távolítaniuk a jelölteknek.
A választási kampány idején csak a kijelölt helyeken szabad plakátolni, minden párt egyetlen plakát kihelyezésére jogosult, amelynek egyik oldala sem haladhatja meg a fél métert. A plakátokon nem szabad a román nemzeti lobogóra emlékeztető színkombinációt használni, tilos plakátokat kiragasztani a hidak és alagutak tartóoszlopaira, a közúti jelzőtáblákra és a közhasznú hirdetési felületekre.
Romániában nem szabad választási rendezvényeket szervezni a parkokban, zöldövezetekben, természetvédelmi területeken, és a választási mozgósításban, szórólapok osztogatásában nem vehetnek részt 16 év alatti fiatalok.
Tizenhárom párt állított jelöltlistát a május 26-i EP-választásra, amelyen három független jelölt is indul.
A hivatalos választási kampány a szavazókörök megnyitása előtt 24 órával, május 25-én 7 órakor ér véget, attól kezdődően pedig, a szavazás végéig – vagyis május 26-án 21 óráig – kampánycsend lép hatályba.
(MTI)