Szombaton szavaz a parlament a bizalmatlansági indítványról

Szombaton 11 órától kezdődik a bizalmatlansági indítványról szóló parlamenti vita és szavazás – dőlt el szerdán a szenátus és képviselőház együttes házbizottsági ülésén.

Az ellenzék tiltakozásképpen kivonult a megbeszélésről.

A Románia újjáépítéséhez sürgősen meneszteni kell a Dăncilă-kormányt! címet viselő bizalmatlansági indítványt szerdán 15 órakor olvassák fel – közölte Florin Iordache alsóházi alelnök.

Iordache azt is elmondta: amennyiben szombaton nem lesz meg a kvórum, egy újabb együttes házbizottsági ülést hívnak össze, amely újabb időpontot tűz ki. ‘Én arra hivatkoztam, hogy azok 237-en, akik aláírták, feltételezhetően el is olvasták, amit aláírtak. Tehát szombaton is, pénteken is, csütörtökön is ki tudják fejezni álláspontjukat. Tehát mi különbség van a pénteki, a szombati vagy a vasárnapi voksolás között? Volt már példa bizalmatlansági indítványra, amelyet vasárnap olvastak fel. Tudomásom szerint ha sürgős leváltani ezt a kormányt, akkor szombaton is, vagy akár vasárnap is jöhetünk’ – mondta Iordache.

Az alsóház alelnöke kifejtette, a szabályzat értelmében az indítvány felolvasásától számítva legalább három napnak kell eltelnie a szavazásig, “és a szombati nap pontosan a harmadik lesz”.

Ugyanakkor fenntartotta a kormánypárt azon álláspontját, hogy a beadvány nem bír meggyőző erővel, így nem is fog célba érni.

A Románia újjáépítéséhez sürgősen meneszteni kell a Dăncilă-kormányt! címet viselő bizalmatlansági indítványt kedden nyújtotta be az ellenzék a parlamenthez. A dokumentumot 237 törvényhozó írta alá a Nemzeti Liberális Párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség, a Népi Mozgalom Párt, a Pro Románia, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a nemzeti kisebbségek soraiból, továbbá négy volt vagy jelenlegi szociáldemokrata párti politikus.
AGERPRES/ (HU – szerkesztő: TOFÁN Imola, Foto: Europa FM)