Szórakoztató központtá alakul a borszéki Reménység sípálya és annak környéke. A több mint 15 millió lejesre becsült fejlesztés során több új szolgáltatás bevezetését és attrakció építését tervezi a polgármesteri hivatal. A szakminisztérium jóváhagyta a beruházást, következik a finanszírozási szerződés aláírása az Országos Beruházási Ügynökséggel (CNI).
Mint arról az elöljáró beszámolt, a beruházás azért is fontos, mert jelentős a versenyhelyzet a régió turisztikai kínálatában, így szükséges a tovább gondolkodás a turisták számára nyújtott szolgáltatások terén. A tervek elkészítése során ezt a szempontot vették figyelembe, a központ bővítéséhez pedig ausztriai és magyarországi parkokból inspirálódtak.
Az új attrakciók helyszíne a jelenlegi sípályák környéke, illetve a vele szemben levő, majdnem kéthektáros önkormányzati terület. A megvalósíthatósági tanulmány szerint, az említett területeken több szolgáltatással, köztük mászófallal ellátott kalandpark épülne felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt, valamint tiroli kötélpálya szintén mindkét korosztály számára.
Ezen kívül téli és nyári időszakban is használható tubing pálya is lesz, valamint szintetikus jéggel ellátott műjégpálya, amit így télen nyáron használni lehet majd, illetve íjászatra és tereplövészetre is lenne lehetőség.
Ugyancsak az elképzelések között szerepel egy kisebb tó kialakítása is a sípályákkal szembeni önkormányzati területen, amelyhez csónakos vízi csúszda is tartozna, illetve vízibiciklizési lehetőség. Ugyanerre a területre egy kisebb irodaépületet is terveznek, a sípálya tetejére pedig egy kilátó is épül.