Csütörtökön szülőfalujában, Farkaslakán kísérik utolsó útjára a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásépületénél történt falomlás 17 éves áldozatát.
A fiú karácsonykor töltötte volna a 18. életévét. Testét a törmelékek közül emelték ki a mentőcsapatok, próbálták újraéleszteni, de sikertelenül. Az orvosok szerint halálát “összezúzódás” okozta.
Hétfő délután leomlott a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásépületének egyik fala. Négy tanuló a romok közé szorult, a 17 éves farkaslaki fiú életét vesztette, három lány kórházba került, egyikük állapota súlyos.
A Tamási Áron Gimnázium vezetősége kedden részvétét fejezte ki a gyászoló családnak.
“Miközben keresztény hitünk legszebb ünnepére készültünk, iskolánk történetének egyik legsötétebb napja szakadt ránk december 18-án. Mélységesen megilletődve és fájdalmas együttérzéssel állunk az események hatása alatt, mert tudjuk, hogy a tragédiának nem lett volna szabad bekövetkeznie. (…) Családunkra gyász borult. Együtt sírunk és együtt keressük a vigasztalást. (…) Nincs szó, mely most gyógyíthatna! Kinek lenne annál nagyobb bánata, mint aki gyermekét siratja?” – állt az iskola közleményében.
Az elhunyt fiú a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Líceum diákja volt.
“Intézményünk gyászol. Ilyen tragédiának nem szabadott volna megtörténnie. Egy fiatal élet, tele álmokkal, romba dőlt. Iskolánk diákja volt, így még fájdalmasabban érinti közösségünket, diákjainkat, de a várost is ez a felfoghatatlan hír. Még a tegnap zenekari és karácsonyi koncertekre, vásárra készültünk, ma meg sem tudunk szólalni’ – írták az iskola Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben. Ebben azt is közölték, hogy az iskola erre a hétre tervezett koncertjei elmaradnak.
A történtek miatt a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal is lemondta az év végi ünnepi koncerteket és előadásokat, a helyi hatóságok képviselői részvétüket fejezték ki az elhunyt fiú családjának.
A hegybéliek virágokat helyeztek el és gyertyákat gyújtotta a bentlakás épülete előtt.
AGERPRES