Tanévkezdés: Nem találkozhatnak szünetben a gyerekek

Tanévkezdés: Nem találkozhatnak szünetben a gyerekek

Az órarend tantárgyak szerinti tömbösítésével és az órák közti szünetek csúsztatásával próbálják csökkenteni a koronavírus-fertőzés terjedését a szeptember 14-én kezdődő új tanévben. Az erről szóló útmutatókat közzé tette már az oktatási tárca, amely szervezési módszerekkel próbálja elérni, hogy az órákon részt vevő diákok minél kevesebb társukkal, illetve tanárral érintkezzenek.

A felső tagozatos és a gimnazista diákok számára 55 perces tanórákat javasolnak, és öt perc áll majd a tanárok rendelkezésére, hogy másik osztályba menjenek. Az egyes osztályokat nem ebben az öt percben, hanem az 55 perces tanóra idején – előre meghatározott, de egymástól eltérő időpontokban – engedik majd 10-15 perces szünetre oly módon, hogy a mellékhelyiségeknél ne alakuljon ki torlódás, és a különböző osztályok diákjai lehetőleg ne találkozzanak egymással. Az alsó tagozatos (1-4 osztályos) diákok órarendjének kialakítását a tanítókra bízzák.

A minisztériumi ajánlás szerint az iskoláknak az órarend tömbösítésével csökkenthetik az egyes osztályokkal találkozó tanárok számát: ha a tanárok egymásután két órát tartanak, akkor a diákok aznap nem öt-hat, hanem legfeljebb két-három tanárral találkoznak – olvasható az útmutatóban.

A közfelháborodás hatására a hatóságok letettek arról, hogy saját felelősségre adott nyilatkozatot kérjenek a szülőktől, amelyben azt kellene igazolniuk, hogy nem fedezték fel az iskolába küldött gyermekükön a koronavírus-fertőzés tüneteit. Ehelyett lázméréssel próbálják majd kiszűrni az esetleges fertőzöttek belépését az iskolai közösségbe – mondta a miniszter.

Ha fertőzés jelenik meg egy osztályban, ott 14 napra felfüggesztik az oktatást, ha pedig három különböző osztályban is megjelenik a koronavírus-fertőzés, akkor az egész is iskolát bezárják, és online folytatódik az oktatás.  Az iskolákban az ültetésnél legalább egyméteres távolságot kell biztosítani, a tanároknak és diákoknak egyaránt kötelező lesz a védőmaszk viselése. Az óvodásoknak azonban nem kell maszkot hordaniuk.