Tas kutyának is lesz majd helye a hegyimentőszolgálat új központjában

A Maros Megyei Tanács 4 millió lejt különít el ebben az évben a hegyimentőszolgálat új székhelyének felépítésére. A munkálatokra versenytárgyalást hirdetnek, a létesülő épületben helyet kap a Tas nevű kutya is, amely hivatásos mentőkutyaként segíti a 10 alkalmazott és 34 önkéntes munkáját a bevetéseken. A hat és fél éves holland juhász idén ismét sikeresen vizsgázott és újabb egy évre kapta meg a „hivatásos keresőkutya” igazolványt.

Maros megye tanácsa 2018-ban 80 ezer lejt fordított az épület megvalósíthatósági tanulmányára, 2019-2020-ban 200 ezer lejt különített el a tervekre, idén pedig 4 millió lejt szánnak a licit szervezésére. A mentőszolgálat jelenleg a marosvásárhelyi Eminescu utcában bérel székhelyet, az új központjuk pedig a városközpont közelében létesül garázsokkal, tároló helyiségekkel, irodákkal és a kutyának megfelelő helyiséggel – magyarázta Péter Ferenc tanácselnök, aki Kovács Mihály Levente alelnökkel látogatott el a hegyimentő szolgálathoz.

„A mindennapi teendők és a mentés mellett idén jelentős lépés előtt áll a Maros Megyei Hegyimentőszolgálat, ugyanis végre elkészült a hegyimentőközpont terve, így idén már meghirdethetjük a versenytárgyalást a kivitelezésre” – számolt be Kovács Róbert, a szolgálat vezetője a találkozón. Kovács Mihály Levente alelnök szerint is, ígéretes időszak elé néz Hegyimentőszolgálat, „a székhely megvalósíthatósági tanulmánya mellett, újra kell engedélyeztetni a szolgálatot és további beruházásokra is szükség van. Természetesen ezekben a projektekben minden támogatást megkapnak részemről.”

Péter Ferenc, megyei tanácselnök megerősítette, hogy számukra is prioritás az új központ megépítése.