Templomok, kúriák és régészeti feltárások: jelentős támogatás az örökségvédelemre Hargita megyében
Templomok, kúriák és régészeti feltárások: jelentős támogatás az örökségvédelemre Hargita megyében

Templomok, kúriák és régészeti feltárások: jelentős támogatás az örökségvédelemre Hargita megyében

2025-ben több mint 1,76 millió lejjel támogatta Hargita Megye Tanácsa az épített örökség megőrzését, valamint a megye területén zajló régészeti kutatásokat. A támogatások célja a történelmi értékek védelme, a tudományos munka ösztönzése és a megye kulturális-turisztikai vonzerejének erősítése volt.

A Műemlékvédelmi Program keretében 24 projekt valósult meg Csík, Udvarhely és Gyergyó térségében. A támogatások elsősorban történelmi egyházi épületek – római katolikus, református és unitárius templomok –, valamint kúriák, székelykapuk és régi lakóépületek felújítását szolgálták. A munkálatok között szerepelt felújítás, szerkezeti megerősítés, sürgősségi beavatkozás, karbantartás és műszaki dokumentációk elkészítése is.

A régészeti kutatásokra mintegy 54 ezer lejt fordítottak, ebből 50 ezret a megyei tanács biztosított. Csíkszentmihályon egy középkori település nyomait tárták fel, Csíkszeredában korai vaskohászati tevékenységre bukkantak. Udvarhelyszéken, a Vargyas-szoros barlangjaiban neandervölgyi ember jelenlétére utaló, több tízezer éves leleteket azonosítottak. Homoródszentmártonon az erődtemplom tudományos feldolgozása haladt előre, Gyergyó térségében pedig új lelőhelyeket és egy első világháborús övezetet térképeztek fel.

A programok hozzájárulnak Hargita megye múltjának jobb megismeréséhez, az örökség megóvásához és a helyi közösségek identitásának erősítéséhez.