Területvita: parkoló vs. égési sérültek kórháza

Területvita: parkoló vs. égési sérültek kórháza

Álláspontot fogalmazott meg a Maros Megyei Tanács annak a területnek a kapcsán, amelyre az Egészségügyi Minisztérium az Égési Sérülteket Ellátó Központot tervezi megépíteni. A napokban ugyanis nyilvánosságra került az információ, hogy a marosvásárhelyi önkormányzat engedélyt kért a környezetvédelmi ügynökségtől, hogy egy parkolót alakítson ki a nagykórház mellé, az orvosoknak épült szolgálati lakások mellett. A parkolóhelyek azonban akadályoznák az évekkel ezelőtt megálmodott és most körvonalazódó, égési sérülteket kezelő kórház megépítését.

A Maros Megyei Tanács átfogó és részletes közleményben fogalmazta meg álláspontját, amelyben észszerű és szakmai hozzáállást kér a marosvásárhelyi önkormányzattól a megyei sürgősségi kórház melletti telek kapcsán.

A közlemény szerint a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal egyes képviselői a napokban is folytatták az állampolgárok megtévesztését annak a földterületnek a jogi helyzetével kapcsolatban, amelyen az Egészségügyi Minisztérium az Égési Sérülteket Ellátó Központot tervezi megépíteni. „Az önkormányzat hozzáállása elsősorban a város és a megye lakosai számára káros, hiszen a telek tulajdonjoga körüli alaptalan vita miatt a megye elveszítheti ezt a beruházást, és nem épülhet meg az Égési Sérülteket Ellátó Központ. Ahhoz, hogy ezt elkerüljük arra van szükség, hogy a helyi és a megyei önkormányzat is lépéseket tegyen a helyzet tisztázása érdekében a bíróságok rendelkezései szerint, valamint a törvényes előírásoknak megfelelően“ – áll a dokumentumban.

A Maros Megyei Tanács szerint a marosvásárhelyi önkormányzat polgármesterének tanácsadója, Claudiu Maior olyan nyilatkozatokat tett a napokban, amelyek torzítják a valós helyzetet, hiszen érvelésében olyan dokumentumokra hivatkozik, amelyek több mint 50 évesek, és amelyeknek nincs jelentősége a román állam tulajdonjogának meghatározásakor a vitatott földterület kapcsán, sem pedig a terület rendelkezési jogának meghatározása kapcsán, amelynek telekkönyvi tulajdonosa a román állam. Azok a dokumentumok, amelyekre a tanácsadó hivatkozik (pl. A Maros Megyei Néptanács volt végrehajtó bizottságának 3927/31.03.1975 számú átirata), levelezés értékű dokumentumok, amelyeket az akkori állami hatóságok váltottak egymás között, és ezek is csak a szóban forgó földterület operatív igazgatásának jogáról rendelkeznek, a tulajdonjogról nem, a tulajdonjog megszakítás nélkül a román államé volt egészen 2002-ig, amikor Maros megyének adták át a 867/2002-es kormányhatározattal. Fontos kiemelni, hogy a marosvásárhelyi önkormányzat az összes hivatkozott dokumentumot benyújtotta a periratok között a telekvitára vonatkozó bírósági eljárás során, és a bíróság ezeket is szem előtt tartotta, amikor meghozta ítéletét az ügyben – írja a közleményben.

A szóban forgó terület telekkönyvi tulajdonosa, a román állam a 867/2002-es határozattal az Egészségügyi Minisztériumon keresztül Maros megye tulajdonába utalta át a 20 hektáros területet, ahogyan ezt beírták a telekkönyvbe, valamint az állami köztulajdon leltárába is.

Mivel a Maros megye tulajdonába történő átruházást megelőző években, főként a rendszerváltás előtt, a területen számos változás történt, azaz több helyi érdekeltségű ingatlan épült (Gheorghe Marinescu utca, Ion Vlasiu Középiskola, a városi temető bővítése stb.), a bíróság elrendelte, hogy a telekkönyvben a korábban szereplő 20 ha-os felület helyett a kórházhoz „kapcsolódó földterület” kifejezés szerepeljen, és ezáltal előírta, hogy konkrét mérésekkel kell tisztázni a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházhoz tartozó földterület nagyságát.

A szóban forgó telek tagolása a kórházhoz tartozó terület és az egyéb funkciókat kiszolgáló területek megkülönböztetésével (elkülönítve azokat a telekrészeket, amelyek a helyi érdekű ingatlanokhoz tartoznak) az első lépés annak irányába, hogy a telken közberuházásokat lehessen megvalósítani.

A Maros Megyei Tanács megrendelte a telek tagolásához szükséges topográfiai tanulmányt, és az elkészült dokumentumot a megyei önkormányzat jövő heti soros ülésén szavazásra fogják bocsátani.

Ezt követően a dokumentumot a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalnak is jóvá kell hagynia, és ezáltal végérvényűen tisztázni lehet a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházhoz kapcsolódó földterület jogi helyzetét az erre az ügyre vonatkozó bírósági határozatoknak megfelelően. Ezután a lépés után a megyei tanács, a telek tulajdonosaként, átruházhatja az Égési Sérültek Központjának felépítéséhez szükséges terület adminisztrálásának jogát az Egészségügyi Minisztériumra. Ha ezt a műveletet nem sikerül végrehajtani 2019 végéig, elveszítjük az Égési Sérülteket Ellátó Központ építéséhez rendelkezésre álló finanszírozást.

A Maros Megye Tanács képviselőinek a telekvita kapcsán megfogalmazott nyilatkozatai az ügyben releváns hivatalos dokumentumokon alapulnak (kormányhatározatok, bírósági határozatok, telekkönyv), és nem spekulatív elemeken vagy olyan levelezésen, amelyeknek a tulajdonjog meghatározásában semmilyen jogi hatása nincs.

„Ilyen módon arra kérjük a marosvásárhelyi önkormányzat képviselőit, hogy vessenek véget a torzított információkkal való félretájékoztatásnak, a helyi tanácstól pedig azt kérjük, hogy döntéshozó fórumként bocsássák szavazásra a kataszteri dokumentációt, amely tisztázza a «kapcsolódó földterület« kérdését, és ezáltal lehetővé teszi, hogy a Maros Megyei Tanácsa továbbadja a terület adminisztrálási jogát az Egészségügyi Minisztériumnak annak érdekében, hogy megépítsék az Égési Sérülteket Ellátó Központot. A marosvásárhelyi önkormányzat, csak így, a törvényes hatásköreinek gyakorlása révén támogathatja azokat a projekteket, amelyek fontosak a város jövője szempontjából“ – áll a közleményben.

(Fotó: Gálna Zoltán/szekelyhon.ro)