Két személyt is megtámadott egy feltételezhetően ugyanazon egyénekből álló hármas csoport Csíkszeredában csütörtökön. A támadók fiatal, valószínűleg tinédzser lányok.
A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője a következőket közölte: egy 27 éves csíkszeredai nő arról értesítette a rendőrséget, hogy miközben a város egyik utcáján sétált csütörtök este nyolc óra körül, három fiatal lány, valószínűleg tinédzserek, minden ok nélkül rátámadtak, ököllel és lábbal bántalmazták őt.
De megtudtuk, a három fiatal mást is megtámadhatott ugyanaznap. A rendőrség közlése szerint ugyanis ugyanaznap 17 óra táján egy 22 éves csíkszenttamási lány jelentette a rendőrségen, hogy miközben a város egyik utcáján sétált, őt is bántalmazta három fiatal kiskorú lány.
A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye leszögezi, mindkét esetben egy csoportra szűkítették a gyanúsítottak körét, a hatóság nyomoz, hogy azonosítsák az elkövetőket.