A parajdi sóbánya csaknem kilenc hónappal azután is teljesen víz alatt áll, hogy 2025 májusának végén a Korond-patak betört a tárnákba, és elárasztotta az egész rendszert. A helyzet kapcsán nyilvánosan megszólalt a bánya geológusa, Kovács J. Szilamér, aki azon kevés szakemberek egyike, akik ténylegesen a helyszínen dolgoznak. Közösségi oldalán reagált egy friss televíziós riportfilmre, és egy tízpontos tervet vázolt fel, amely szerinte a katasztrófát akár lehetőséggé is alakíthatná.
Bejegyzésében ironikusan megjegyezte, hogy a riport alapján szinte csak az igazgatók dolgoznak, miközben ő maga két munkakört is ellát: geológus és környezetfelelős egyszerre. Szavai rávilágítanak arra a problémára, amelyet a miniszterelnöki ellenőrző testület 2025 októberében közzétett jelentése is megerősített: krónikus szakemberhiány és intézményi felelősségvállalási zavar jellemzi az Országos Sóipari Társaság működését. A jelentés szerint az elöntés előre látható volt, a kockázatokat éveken át alulértékelték, és a megelőzésre jóváhagyott beruházási forrásokat nem használták fel.
Kovács szerint az első és legfontosabb cél a víz több lépcsőben történő kiszivattyúzása kell legyen. Úgy fogalmazott: minden más csak ennek az alapprojektnek az alprojektje lehet. A terv része az is, hogy biztosítani kell, hogy a Korond-patak többé ne öntse el a bányát, valamint a felszínre hozott sós víz sótalanítása. Az így kinyert konyhasót akár értékesíteni is lehetne. A geológus külön kiemelte a víz által lemosott sófalak látványát, amelyeket rendkívül látványosnak nevezett, és úgy véli, a terület turisztikai szempontból is újraértelmezhető lenne, akár egy nagyszabású, tematikus központ formájában.
Felvetette a mélyművelésű bányarészek esetleges újraindításának kérdését is, valamint az ehhez szükséges energetikai együttműködéseket, például egy desztillációs rendszer működtetéséhez. Emellett hangsúlyozta, hogy a sópiac működését és az ottani érdekviszonyokat is vizsgálni kell: kik érdekeltek új bányák nyitásában, és milyen gazdasági tényezők befolyásolják a döntéseket. Szerinte ez már üzleti hírszerzési feladat.
Két kérdése különösen érzékeny pontra tapint: ki képes egy ekkora volumenű projektet szakmailag irányítani, és ki vállalná mindezt állami fizetésért, amely – utalása szerint – alacsony. Keserű öniróniával azt írta, szívesen megfogalmaz még száz kérdést „a székely nemzet napszámosaként” ingyen, de inkább fizetett megvalósíthatósági tanulmány keretében tenné ezt meg.
A parajdi sóbánya azóta is teljesen víz alatt van, a helyi veszélyhelyzetet többször meghosszabbították, legutóbb 2026 januárjában. A föld alatt millió köbméternyi sós víz található. Román és nemzetközi szakértők – köztük az Európai Polgári Védelem által delegált holland hidrogeológus – úgy vélik, a bánya a korábbi formájában már nem menthető meg.
A katasztrófa regionális hatása is súlyos. A Maros megyei Dicsőszentmárton (Târnăveni) és a környező települések mintegy 40 ezer lakója hónapokra ivóvíz nélkül maradt a Kis-Küküllő magas kloridtartalma miatt. A turizmus, amely Parajd fő gazdasági motorja volt, jelentősen visszaesett, a panziók és kisvállalkozók közül sokan a csőd szélére kerültek.
Az ügy ismét országos figyelmet kapott egy televíziós riport nyomán, amely bemutatta a katasztrófa körülményeit és következményeit. A parajdi sóbánya sorsa továbbra is nyitott kérdés: az viszont egyre világosabb, hogy nem csupán műszaki, hanem intézményi, gazdasági és felelősségi válságról is szó van.