Tizedik évfordulójához érkezett a Székelyföld Napok rendezvénysorozat, amelyet Hargita Megye Tanácsa, Kovászna Megye Tanácsa és Maros Megye Tanácsa kulturális intézményeivel és civilekkel közösen szervez.
Az évről évre megtartott rangos eseményekkel együtt idén, október 10–20. között, több mint kétszáz eseményt tömörít a rendezvénysorozat, amely Székelyföld gazdasági és kulturális élénkítését egyaránt szolgálja. Az idei rendezvény mottója: Ünnepeljük Székelyföldet!
„A Székelyföld Napok fontos rendezvény számunkra, és az együttgondolkodás eredménye, hogy a három megye immár tíz éve minden évben megszervezi ezt a több mint egyhetes rendezvénysorozatot azzal a céllal, hogy megmutassuk értékeinket. Maros, Hargita és Kovászna megye között több területen is van együttműködés, a különböző kulturális projektek mellett, infrastrukturális és turisztikai projekteken is dolgozunk közösen. Meggyőződésem, hogy ha fejlődést akarunk Székelyföld számára, akkor nem csak fizikailag kell építkeznünk. Fontos, de nem elégséges, hogy fejlesszük az infrastruktúrát, hanem a közösséget is építenünk kell. Erre jó példa a Székelyföld Napok szervezése” – emelte ki Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke.
Az idei Maros megyei rendezvények kiemelt programjai között szerepel a Hagyományok Háza és a Spektrum Színház által szervezett Bartókék Bécsben című előadás. Az október 11-i koncerten Bartók Béla, Kodály Zoltán és Kodály Emma által készített katonadal-feldolgozások hangzanak el, valamint eredeti népzene a Kárpát-medencéből. A rendhagyó előadás egy száz évvel ezelőtti produkciót állít színpadra, a Bartók Béla által elképzelt koncepció szerint, amely 1918-ban nem valósulhatott meg.
A kiemelt programok között van az október 18–20. között zajló szovátai Tökfesztivál is, Maros megye egyik legizgalmasabb gasztronómiai rendezvénye, melynek a sütőtökből készült ételek, italok állnak a középpontjában. Az idei programok sorában több kiállítás, koncert, népzene- és néptáncelőadás, történelmi előadás és vásárok is szerepelnek.
A legjelentősebb vásár az október 19-ére megszervezett Maros Megyei Helyi Termelők Vására, amelyet idén első alkalommal szervezünk meg Marosvásárhelyen, és amelyre több mint 60 termelő iratkozott fel Maros megye minden régiójából.
Részletes program: szekelyfoldnapok.ro.
(Fotó: hotelrelax.ro)