Torockó: Erdély legszebb települése, ahol kétszer kel fel a nap

Torockó: Erdély legszebb települése, ahol kétszer kel fel a nap

Ez a lenyűgöző helyen fekvő kis település az egyetlen olyan falu Romániában, amelyet 1999-ben Europa Nostra-díjjal tüntettek ki.

Torockó Fehér megyében található, közel Kolozs megye határához, és talán ez a legszebb falu Erdélyben, de akár egész Romániában, nem csak a fekvése, de a házai miatt is, amelyek igazi székely házak. A helyiek mellett több magyarországi szervezet is azért dolgozott, lobbizott, hogy felújítsák ezeket az épületeket, aminek köszönhetően megérdemelten vehették át a Europa Nostra-díjat, amely a kulturális és örökségvédelem egyik legnagyobb elismerését jelenti.

2000-ben védett urbanisztika övezetté nyilvánították a települést.

A Transylvania Trust Alapítvány volt az, aki a restaurálási programot levezényelte, mégpedig Román András kezdeményezésére, aki egy elismert műemlékvédő. A projektet Budapest V. kerületének önkormányzata támogatta. 1996-tól összesen 130-140 ingatlantulajdonos részesült támogatásban, amely a házak állagmegőrzését, felújítását, fehér színre való lefestését tartalmazta, mindezt azonban úgy, hogy az eredeti formát nem szabadott átépíteni.

Nem lehet elmenni a falu mellett úgy, hogy ne említenénk meg a fekvését és annak szent hegyét, az 1129 méter magas Székelykőt, amely sziklás falaival emelkedik a gyönyörű fehér, magas székely házak fölé.

A falu történelme ott van a házak falai között, a népviselettől kezdve a háztartási, gazdálkodási eszközökig. Emellett három ajándékbolt is található, ahol kézműves termékeket vásárolhatnak a turisták. A település könnyen megközelíthető Kolozsvárról, Torda irányába, de Marosvásárhelytől, vagy Nagyenyedtől sincs messze. A község két településből áll, Torockóból és Torocküszentgyörgyből, amelynek 90 százaléka székely-magyar. – filantropikum.com

Fotó: k5hu / Getty Images Hungary