Júliustól tovább lazítanak a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozásokon: a rendezvényeken az eddigieknél többen gyűlhetnek össze, az immunizációt pedig a beoltottaknak járó kedvezményekkel bátorítják. A most elfogadott kormányhatározat az eddigi 200-ról 300-ra emelte a magánrendezvényeken (lagzikon, keresztelőkön, torokon) engedélyezett maximális létszámot azzal a kikötéssel, hogy a résztvevőknek védettséggel kell rendelkezniük, vagyis megkapták a koronavírus elleni oltást, az utóbbi három hónapban átestek a betegségen, vagy friss negatív teszttel igazolják védettségüket. A feltételek között szerepel az is, hogy mindenkinek legalább két négyzetméteres helyet kell biztosítani.
Júliustól védettség nélküli résztvevők is összegyűlhetnek egy-egy magánrendezvényen, ha létszámuk nem haladja meg zárt térben a százat, vagy szabadtéren a 150-et.
A szabadtéri kulturális rendezvényeken, koncerteken, fesztiválokon az engedélyezett létszámot az eddigi ezerről 2500-ra emelték, és továbbra is csak védettséggel rendelkező – beoltott, tesztelt vagy a betegségen átesett – nézők lehetnek jelen. A létszámot nem korlátozzák, amennyiben a rendezvényen kizárólag beoltottak vesznek részt, és mindenki védőmaszkot visel, de ebben az esetben is minden résztvevőre legalább egy négyzetméternyi hely kell jusson.
A vendéglők és szórakozóhelyek immár nemcsak éjfélig, hanem hajnali 2 óráig maradhatnak nyitva, és befogadóképességük 70 százalékát kihasználva fogadhatnak vendégeket. A klubokat, diszkókat, játéktermeket, továbbra is csak beoltottak látogathatják. Azokban az irodákban, ahol legfeljebb tízen dolgoznak, már nem kötelező a védőmaszk viselése, ha mindenki be van oltva.