A Szováta és Vármező között pöfékelő keskeny nyomtávú, több, mint száz éves gőzmozdony meghibásodása miatt néhány hétig szünetelt a turisták által igen kedvelt nosztalgiavonat közlekedése.
A nosztalgiára vágyó utasok bánatára a fával és szénnel működő gőzöst mostantól egy dízelmozdony helyettesíti, amely esetében a mozgásához szükséges energiát egy belső égésű hőerőgép, hajtómotor adja, ebből kifolyólag erősebb a teljesítése, mint elődjének. Akik a csodálatos tájban és az útközben előbukkanó állatokban gyönyörködve idéznék fel a vonatozás kellemes emlékét, azok számára továbbra is remek program lehet a szovátai kicsi vonattal való utazás.
A vonat Szováta Kisállomásáról indul naponta háromszor, délelőtt 11, délután 14 és 17 órától. Egy utazás oda-vissza felnőtteknek 40, gyermekeknek 25, 65 év felettieknek pedig 30 lejbe kerül. Előzetes foglalás nem szükséges.