Újra vásár lesz a vársétányon

Újra vásár lesz a vársétányon

Talán soha nem várták ennyire a vári vásárt – mondják a szervezők. Marosvásárhelyen június 19. és 21. között hetedik alkalommal szervezik meg a rendezvényt a vársétányon. Az egyik legnagyobb helyi termékek vásárán újra be lehet szerezni a megyei termelők portékáit. 80 árus jelezte részvételi szándékát, akik tejtermékeket, édességet, kenyeret, süteményt, halat, sört, teát, olajakat és egyebeket kínálnak termelői áron. A szervezők szerint a vásár célja a helyi termelők népszerűsítése, és a helyi termékek fogyasztásának bátorítása.

A vásár pénteken 11 és 19 óra, szombaton 10 és 19 óra, vasárnap 10 és 18 óra között lesz nyitva.

A szervezők mind az árusoknak, mind pedig a vásárlóknak javasolják, hogy tartsák egymás között a távolságot, és viseljenek maszkot. A vásár bejáratánál fertőtlenítőt helyeznek el.