Újrázna Péter Ferenc

Újrázna Péter Ferenc

Újabb mandátumra pályázik Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke (fotó). Azt mondta, eredményesnek tartja eddigi munkáját, és kötelességének érzi vállalni a folytatást, ugyanis az elkezdett projekteket a mostani csapattal kell befejezni.

A tanácselnök Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármesterjelölttel tartott közös sajtótájékoztatót. Utóbbi azt mondta, városi konzultációval szeretne közelebb kerülni a vásárhelyi lakosokhoz. A kérdőívek kitöltését már elkezdték, azóta több, mint 500 magyar háztartásba jutottak el.

A két helyi politikus arról is beszámolt, hogy február 5-ig eldöntik, milyen kritériumok alapján állítják össze a tanácsosi jelöltlistákat. Arról is beszéltek, hogy az RMDSZ országszerte legkevesebb 200 ezer támogató aláírást szeretne összegyűjteni a Székely Nemzeti Tanács által elindított, a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés sikere érdekében.