A parlament emberi jogi, vallásügyi és nemzeti kisebbségi szakbizottsága elutasítóan véleményezte azt az RMDSZ által 2017-ben beterjesztett törvénytervezetet, amely március 15-ét a romániai magyarság hivatalos ünnepévé nyilvánítaná. Korábban a jogi bizottság is hasonló álláspontra helyezkedett.
Benkő Erika, az RMDSZ szakbizottsági tagja az MTI-nek elmondta, hogy a 15 fős bizottságban csak hárman támogatták a törvényjavaslatot: az RMDSZ két képviselője mellett a török kisebbség képviselője szavazott a tervezet mellett, a többi román honatya ellene voksolt vagy tartózkodott. A képviselő arra számít, hogy a mai végszavazáson a képviselőház plénuma is elutasítja, hiszen most olyan magyarellenes hangulat uralkodik a parlamentben Klaus Iohannis elnök nyilatkozata után – amelyben Erdély eladásával vádolta meg az ellenzéki és a parlamentben többséggel rendelkező szociáldemokratákat -, hogy egyetlen román párt sem meri támogatni az RMDSZ törvénytervezeteit.
A jogszabály lehetővé tenné, hogy azokon a vidékeken, ahol jelentős létszámban élnek magyarok, a helyi önkormányzatok is finanszírozhassák a március 15-i ünnepségeket. Emellett a magyar nemzetiségűek szabadnapot kaphatnának munkáltatójuktól.