Vörös zóna lett Koronka és Jedd. Ezzel kilencre bővült Maros megyében azon települések száma, ahol az utóbbi két hétben jegyzett koronavírusos esetek aránya ezer főre vetítve meghaladja a 3-as mutatót – jelentette be tegnap este a prefektúra.
Az országos katasztrófavédelem múlt heti rendelkezése szerint azokon a településeken, ahol a mutató eléri vagy meghaladja a 3 ezreléket, kötelező módon védőmaszkot kell viselnie minden 5 éven felüli személynek, amikor elhagyja lakását. Továbbá, a döntés értelmében a helyi hatóságoknak az adott településen annak függvényében kell a vendéglátóhelyek, mozik, színházak és koncerttermek működését korlátozniuk, vagy felfüggeszteniük, hogy a lakosság hány ezreléke fertőződött meg az utóbbi két hétben. Ha a fertőzési ráta 3 ezrelék felett van, be kell zárni őket. Maros megyében hétfőtől vörös zónába került Marosvásárhely, Nyárádtő, Maroskeresztúr, Kozmatelke, Marosszentkirály, Marosszentgyörgy, Marosszentanna. Ezeken a településeken a következő két hétben kizárólag online folyik az oktatás.
A prefektúra közleménye szerint a megyei vészhelyzeti bizottság arról is döntött, hogy a 1,5 és 3 ezrelék közötti fertőzőttségi kategóriába sorolja a köetkező telelpüléseket: Nyárádszereda, Segesvár, Nyárádkarácsony, Mezőbodon és Alsóidecs.