Megkezdődött az óvodai beiratkozás azok számára, akik korábban nem vettek részt az iskola előtti oktatásban. A szülők emailban, telefonon vagy faxon közölhetik a beiratkozáshoz szükséges adatokat az oktatási intézményekkel, amelyek bevezetik ezeket a rendszerbe. Az iratkozás első szakasza június 3-án zárul, a második szakasz pedig július 20-a és augusztus 10-e között lesz.
Mivel a nagycsoport kötelező, minden legalább ötéves gyereknek biztosítani kell a helyet. A járvány miatt ugyanakkor idén iskola helyett sok gyereket visszaírattak a nagycsoportba, így becslések szerint kelendőek leszenk a helyek. Ott, ahol megteltek a csoportok, az óvodák elutasíthatják a 3 événél kisebb gyerekek felvételét.
A Maros Megyei Tanfelügyelőség honlapján (www.edums.ro) megtalálható azon intézmények listája, ahol a visszairatkozás után vannak még szabad óvodai helyek, és ugyaninnen letölthető a beiratkozáshoz szükséges formanyomtatvány.