A családorvosok szövetsége arra kéri a hatóságokat, kezdeményezzenek egyeztetést a koronavírus-járvány hatékony kezelése érdekében

Követelik a családorvosok az illetékes hatóságoktól, hogy a koronavírus-járvány hatékony kezelése érdekében haladéktalanul kezdeményezzenek párbeszédet a Háziorvosok Országos Szövetségével (SNMF).

A szervezet vasárnapi közleményében rámutat, hét hónap telt el a járvány kitörése óta, és a jelenlegi helyzet aggodalomra ad okot.

“A hatóságoknak meg kell érteniük, hogy a járvány kezelése nem papíron és nem a tévében történik, figyelmen kívül hagyva azoknak a véleményét, akik nap mint nap kapcsolatba kerülnek a betegekkel. (…) Határozottan kérjük a hatóságoktól, haladéktalanul kezdeményezzenek egyeztetéseket a SNMF-vel a helyzet helyes és hatékony kezelése érdekében. Többek között ezeknek az egyeztetéseknek a hiánya vezetett a jelenlegi járványhelyzethez” – áll a közleményben.

Ebben rámutatnak, a szükségállapot bevezetése óta eltelt hét hónapos időszaknak elegendőnek kellett volna lennie ahhoz, hogy a hatóságok megértsék, mik a betegek szükségletei, és mit kellene tenniük az állami intézményeknek ahhoz, hogy ezeket minél nagyobb mértékben kielégítsék.

A családorvosok emlékeztetnek, március 15-én, amikor bevezették a szükségállapotot Romániában, gyakorlatilag bezárták a kórházakat a COVID-19-től eltérő betegségekben szenvedők előtt, ideiglenesen bezártak a járóbeteg-szakrendelők, így az addig a kórházak által ellátott esetek is a családorvosokhoz kerültek. Emellett a családorvosokra hárult néhány olyan feladat is, amely “újdonságnak számít általában az orvosi szakma és a családorvosi szakma számára is” – áll még a közleményben. AGERPRES/(HU – szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)