A Salrom és a vízügy vezetőinek leváltását kéri Tánczos Barna
A Salrom és a vízügy vezetőinek leváltását kéri Tánczos Barna

A Salrom és a vízügy vezetőinek leváltását kéri Tánczos Barna

Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes élesen bírálta a Salrom és a Román Vízügyi Hatóság vezetőit a Parajdon kialakult súlyos vízszennyezési válság miatt. A Korond-patak sótartalmának hirtelen megemelkedése súlyosan veszélyezteti a Kis-Küküllő menti települések ivóvízellátását.

A miniszterelnök-helyettes a maszol hírportál megkeresésére bejelentette: a csütörtöki kormányülésen személyesen fogja kérni a miniszterelnöktől, hogy azonnali hatállyal váltsák le a két intézmény vezetőit, és olyan hozzáértő szakembereket nevezzenek ki a helyükre, akik képesek megfelelően kezelni a helyzetet.

Elmondása szerint a Salrom által megbízott cég által lebontott vízhozamlassítót már helyreállították, ennek köszönhetően a Korond-patak felső szakaszán csökkent a sókoncentráció. Abban bíznak, hogy nem következik be természeti katasztrófa. Tánczos Barna kiemelte: ez egyértelműen emberi mulasztás és felelőtlenség eredménye.

Forrás: Maszol