A koronavírus-járvány miatt május közepén meghirdetett, ma éjfélkor lejárt veszélyhelyzet 30 napos meghosszabbításáról fogadott el határozatot a kormány. Nelu Tataru egészségügyi miniszter szerint továbbra is kötelező marad az egészségügyi távolság betartása, a védőmaszk viselése a közösségi közlekedési járműveken és a zárt nyilvános terekben. Zárt térben 20, a szabadban legfeljebb 50 fő gyülekezhet. A kormány tegnap arról is döntött, hogy a templomok belsejében is engedélyezik az istentiszteleteket, a résztvevők számát azonban az alapterület függvényében korlátozzák. Eddig csak esküvőket, keresztelőket és gyászszertartásokat engedélyeztek a templomokban korlátozott számú résztvevővel, istentiszteletekre csak a szabadban gyűlhettek össze a hívek.
Kinyithatnak a nagy bevásárlóközpontok, kültéri medencék, óvodák és bölcsődék. Továbbra is zárva maradnak a vendéglátóhelyek beltéri részei, a mozik és a színházak. Az indokot firtató kérdésre Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár azt mondta, hogy, “nem lehet egyszerre mindent megnyitni”.
A kormányhatározat hatályban maradásához a kabinetnek öt napon belül meg kell szereznie a parlament hozzájárulását is. A törvényhozás szociáldemokrata többsége korábban jelezte: csak 15 napra hagyja jóvá a veszélyhelyzet meghosszabbítását.