Megoldódni látszik a szemétszállítás problémája Marosvásárhelyen. A polgármester tanácsadója, Claudiu Maior tegnap este bejelentette, hogy az önkormányzat aláírta a szolgáltatási szerződést a Sylevy Salubriserv KFT-vel. A cég képviselőivel folytatott megbeszélés során arról is megállapodtak, hogy a Sylevy kérésre hajlandó alkalmazni az eddigi szolgáltató, a Salubriserv alkalmazottait. Ez annak fényében fontos információ, hogy tegnap a Salubriserv mintegy 400 alkalmazottja tiltakozott. Attól tartottak, hogy munka nélkül maradnak, hiszen, mint ismert, a Salubriserv szerződése június 15-én lejárt a várossal. A jogi felszámolás alatt lévő cég több mint 10 évig szállította Marosvásárhelyen a háztartási hulladékot, és tartotta tisztán a város utcáit. Az önkormányzati képviselő-testület múlt héten jóváhagyta, hogy közvetlen megkereséssel bíznak meg egy hulladékelszállító céget, hogy néhány napig végezze el a szolgáltatást, és közben beindítják a közbeszerzési eljárást, amelyen kiválasztják azt a céget, amely hosszú távon végzi majd a szolgáltatást. A Sylevy Salubriserv vállalatot több jelentkező közül választották ki. A polgármesteri hivatal képviselője szerint az eddigiekhez képest kétszer több szemétszállító kocsi áll majd rendelkezésre.
Közben a megyei integrált hulladékgazdálkodási program keretében Marosvásárhelyt és a környező településeket is magába foglaló 2-es régió esetében újabb közbeszerzési eljárást hirdetnek meg. Mint ismert, az Ecolect Maros Közösségi Fejlesztési Társulás által szervezett versenytárgyaláson még nem sikerült új szolgáltatót kiválasztani, miután a tavaly év végén meghirdetett második licit keretében ugyan beérkezett két ajánlat, de egyik sem teljesítette a minimális követelményeket.