A Maros Megyei Tanács csütörtökön tárgyal egy határozattervezetet, amely kiegészítené a 2020-ban elindított kisajátítási eljárást a marosvásárhelyi Transilvania Repülőtér fel- és leszállópályájának bővítése érdekében. Az eljárásba most egy olyan, Nyárádtőhöz tartozó Vidrátszeg településen található magánterületet is bevonnának, amely kimaradt az eredeti dokumentációból. A terület tulajdonosának javasolt kártérítés összege 731 250 lej.
A helyzet egy, utólag felfedezett hiányosság miatt alakult ki a 2020-as határozat dokumentumaiban. A Maros Megyei Tanács 2020. április 30-án elfogadott 78-as számú határozata elindította a kisajátítási eljárást a beruházás által érintett magántulajdonú ingatlanok esetében, összesen 57 096 négyzetméternyi területre vonatkozóan. Később azonban kiderült, hogy bár az érintett parcella szerepelt a jóváhagyott helyszínrajzban, nem került be sem a kisajátítandó ingatlanok listájába, sem a tulajdonosok jegyzékébe, sem pedig az értékbecslési jelentésbe, így nem állapítottak meg számára kártérítési összeget sem.
Az érintett terület egy 7 500 négyzetméteres belterületi parcella, amelyet legelőként tartanak nyilván, és Vidrátszeg településen található. A telek gyakorlatilag a repülőtér területén belül helyezkedik el, annak északnyugati oldalán, közvetlenül a kerítés mellett, és kizárólag a repülőtér területén keresztül közelíthető meg. A terület közhasznú besorolású, és a kifutópálya környezetére vonatkozó légügyi korlátozások hatálya alá esik az általános városrendezési terv szerint.
Amennyiben a határozatot csütörtökön elfogadják, a 731 250 lejes összeget Maros megye költségvetéséből különítik el, és az elfogadástól számított 60 napon belül egy, a megye nevére nyitott bankszámlára utalják át a tulajdonos rendelkezésére. A tényleges kifizetés ezt követően, a törvényes kisajátítási eljárás keretében történik majd.
