Készen állnak a megye országútjainak, sztrádáinak hótalanítására
A Brassói Regionális Útügyi Igazgatóság – ahova Maros megye is tartozik – időben megkezdte a felkészülést a hideg évszakra. Még augusztusban megkötötték a szerződést a …
A Brassói Regionális Útügyi Igazgatóság – ahova Maros megye is tartozik – időben megkezdte a felkészülést a hideg évszakra. Még augusztusban megkötötték a szerződést a …
Marosvásárhelyen október 14-én elkezdődött az őszi nagytakarítás. A hatodik hét (november 25.–november 29.) programja: Hétfő, november 25.: Erdély, Máramaros, Havasalföld, Bodoni Sándor, Zsidó vértanúk, Eke utcák; …
Vasárnap 568 szavazóhelyiség működik majd Maros megyében az államfőválasztás második fordulójában, ahova 477.051 választópolgárt várnak – ennyien szerepelnek ugyanis a megyei választói névjegyzékben. Összesen 524.923 …
Az államfőválasztásra való tekintettel hétköznap hosszabbított programmal, ugyanakkor hétvégén is működik a lakosság-nyilvántartó iroda, így szombaton és vasárnap is lehet igényelni a lejárt személyazonossági igazolvány …
Bár az utóbbi napok medvegázolásos eseteinek diskurzusaiban maga az állat és a jogi, törvényi háttér áll a középpontban, érdemes lenne azokra is gondolni, akik a …
Románia évente 4,58 millió tonna nem újrahasznosított települési hulladékot termel, ami napi 12.500 tonnás mennyiséget jelent, és ezzel az ország az utolsó előtti helyen áll …
Újabb, az afrikai sertéspestis vírusával fertőződött vaddisznót találtak Maros megyében, ezúttal Szederjes – Erked – Héjjasfalva környékén – közölte Mircea Duşa prefektus.A sürgősségi helyzeteket kezelő …
Két hasonló baleset történt tegnap Maros megyében. Délelőtt a marosvásárhelyi Băneasa utcában esett kútba egy 70 éves férfi, akit bár a mentők és tűzoltók érkezéséig …
Medvét ütöttek el tegnap este az Ákosfalvához tartozó Göcsön, az E60-as úton. Egy bukaresti jelzésű kiskocsi, amelyben két személy utazott, már nem tudta megelőzni a …
Ma ismét gyengült a lej az euróval szemben, így a héten negyedjére került történelmi mélypontra. 1 euró csütörtökön 4,7808 lejbe került középárfolyamon. A lej 0,07 százalékkal …
Pillanatnyilag kizárt, hogy megszűntessék az előkészítő osztályokat – jelentette ki csütörtökön egy, a speciális igényű gyerekekkel foglalkozó szakkonferencia megnyitóján Monica Anisie tanügyminiszter. A tárcavezető nem …
Az Európai Néppárt (EPP) zágrábi kongresszusán arra kérte az EPP több vezető politikusát, hogy támogassa a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést – nyilatkozta szerdán Kelemen …
Az egészségügyben dolgozók új kollektív munkaszerződése az alkalmazottak érdekeit képviseli, nagyobb mozgásteret biztosít a szakszervezeteknek, és lehetőséget teremt az asszisztenseknek, hogy felsőfokú képzésben részesüljenek. Az …
A meteorológusok szerint mától enyhén lehűl az idő, elsősorban hajnalban lesz az eddigieknél hidegebb. Ezzel együtt is az átlag hőmérsékleti értékek még mindig magasabbak lesznek …
A Bukaresti Törvényszék első fokon felmentette a korrupciós vádak alól Nagy Péter Tamás volt mezőgazdasági államtitkárt. Az ítéletnek a bíróságok portálján megjelent kivonata szerint a …
Donald Tusk volt lengyel miniszterelnököt, az Európai Tanács leköszönő elnökét választotta meg elnökének az Európai Néppárt tegnap esi tisztújító kongresszusán, Zágrábban. A lengyel politikust 491 …
Jövőre 149,7 lejjel, azaz 7,2 százalékkal nőhet az országos bruttó minimálbér. A növekedés nettó összege 83 lej lesz – közölte Facebook-oldalán a kormány. A megbukott …
Őzet ütöttek el tegnap Gernyeszeg Szászrégen felé vezető kijáratán. Egy kiskocsi nem tudta már elkerülni a balesetet, így az állat súlyosan megsérült. Személyi sérülés nem …
Kibédre indultak a tűzoltók tegnap este, mivel azt a hírt kapták, hogy ég egy kétszobás lakóház. Az értesítés hamis riasztásnak bizonyult, a vészhelyzetiek visszatértek a …
Halálos kimenetelű közúti baleset történt Dicsőszentmárton határában tegnap este. Egy Máramaros megyében bejegyzett nyergesvontató vezetője kiszállt a járműből, hogy megtudakolja, jó irányba tart-e úticélja felé, …