Bár hívei számát tekintve kisebb a többi történelmi egyháznál, a Magyar Unitárius Egyház egyedülálló magyar és erdélyi érték, és számíthat a magyar kormány támogatására – húzta alá Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Kolozsváron. Az államtitkár az erdélyi városban a KKM támogatásával az erdélyi unitárius szórványgyülekezetek és szórványterületen működő anyaegyházközségek számára vásárolt öt személygépkocsit adta át.
A Vallásszabadság Házában mondott beszédében Magyar Levente emlékeztetett, hogy a minisztérium a Királyhágómelléki Református Egyházkerület számára már több gépkocsit is vásárolt hasonló célra, vagyis a szórványban szolgáló lelkipásztoroknak, és ennek nyomán kereste meg őket Kovács István püspök hasonló kéréssel. Magyar Levente szerint örömmel vették a megkeresést, amely rávilágított arra, milyen kiterjedt szórványgyülekezete van az unitárius egyháznak, és azt is mutatja, hogy az „élő és élni akaró egyház”.
Magyar állami támogatásból kaptak autót a szórványban szolgáló királyhágómelléki lelkipásztorok A magyarországi Külgazdasági- és Külügyminisztérium támogatásával vásárolt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) hét gépkocsit a szórványban szolgálatot végző lelkipásztorok számára. Reményét fejezte ki, hogy a járművek valódi segítséget nyújtanak majd, közvetve hozzájárulnak az ott élő emberek lelki életének jobbá tételéhez. Kifejtette: az öt Dacia Jogger gépkocsi egész Erdélyt átszeli majd a dél-erdélyi bányavidéktől egész Székelyföldig és Szatmárig. Közölte: a magyar kormány a nagy egyházak mellett folyamatosan figyel a kisebbekre is. Megköszönte az unitárius egyház képviselőinek a helytállást, hogy a nemzeti megmaradás üzenetének a szolgálata mellett az emberek hitét is erősítik – írja az MTI.
Kovács István püspök úgy fogalmazott: bár az unitárius egyház életében nagy eseménynek számító átadó ünnepségnek tárgyi vonatkozása van, ez hozzásegíti az egyházat ahhoz, hogy teljesítse küldetését. Közölte, hogy a Magyar Unitárius Egyházban 2025 a küldetés éve, és bár ebben Isten szava a hajtóerő, eszköz is kell hozzá. Emlékeztetve Ferencz József egykori unitárius püspök Trianont követően elhangzott szavaira – „amint lehet, meg kell maradnunk” –, hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyarság azóta is ebben a küzdelemben van, de a megmaradás bizonyosságával.
Úgy vélte, ehhez fontos az összefogás és az anyaországi „hátszél”, mely főleg a szórványban élő közösségeknek mutatja meg: van remény, nincsenek egyedül. A jelen lévő lelkészeket arra intette: érdemes hinni, hogy nem hiábavaló a munkájuk, a szórvány sem biztos, hogy végérvényesen az marad. Andrási Benedek püspökhelyettes imájában azt kérte, hogy az ajándékba kapott járműveknek köszönhetően is szóljon az ige a szórványban. Koppándi Zoltán Attila szórványreferens úgy fogalmazott: a gépkocsik az egyházi élet mellett a közösségi programokat is erősítik, a lelkipásztori szolgálat biztonságát garantálják. Ezek „összekötő kapcsok” a tömb és a szórvány között, amelyek azt is jelzik, hogy az anyaországnak és az egyháznak minden egyes gyülekezet és minden egyes lélek fontos. Az új gépkocsik kulcsait Magyar Levente adta át a szórványlelkészeknek, majd Kovács István püspök mondott áldást. A KKM által adományozott járművek Lupény és Petrozsény, Szatmár, Bukarest, Déva, Vajdahunyad és Temesvár, valamint a Háromszék-Felsőfehéri Egyházkör unitárius szórványgyülekezeteit szolgálják majd. MTI