Az idei évtől a Mercedes Magyarországra hozza az A-osztály gyártását is – jelentette be kedden a Facebookon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A miniszter szerint, ha Kecskemétet nézzük, jól látható, hogy több mint tíz év alatt Európa legnagyobb Mercedes-gyára jött létre Magyarországon; világszinten ennél nagyobb kapacitással csak Kína rendelkezik.
Jelenleg több mint ötezer ember dolgozik közvetlenül a kecskeméti Mercedes-gyárban, amely 2024-ben az ország legvonzóbb munkahelye lett, és a Mercedes-csoporton belül többször is a világ legjobb üzemének választották.
2024 októberében legördült a gyártósorról a kétmilliomodik jármű, és ma Kecskeméten a legmodernebb belső égésű motorral szerelt autók, plug-in hibrid modellek és teljesen elektromos járművek is készülnek. Emellett a Mercedes Magyarországon hozza létre az ország első kutatás-fejlesztési központját is – sorolta az eddigi eredményeket a politikus.
„Ma pedig egy újabb jó hírrel szolgálhatunk: a Mercedes úgy döntött, hogy az idei évtől az A-osztály gyártását is Magyarországra hozza” – írta Szijjártó Péter.
A miniszter hangsúlyozta: ez azt jelenti, hogy a Mercedes már három modellt gyárt Magyarországon: az új, teljesen elektromos és csúcstechnológiás GLB-t, az új C-osztályt, és mostantól ismét az A-osztályt is. MTI