Sokakban okozott zavart a bejelentés, miszerint szerdától beindul a Zöld ház program egyik eleme, de ez még nem az a kiírás, amit nagyon sokan már tavaly óta várnak. A most induló támogatást az önkormányzatok hívhatják le, és a program keretében olyan elszigetelt háztartásokra lehet felszerelni a fotovoltaikus elemeket, amelyek nincsenek rácsatlakozva a villamoshálózatra, és a legközelebbi hálózat legalább két kilométeres távolságra van tőlük. A Környezetvédelmi Alap közleményében az áll, hogy a kéréseket a megyei önkormányzathoz kell benyújtani, legtöbb 25 ezer lejt adnak a rendszer megvásárlására, beszerelésére. Ez a program tulajdonképpen szinte kizárólag a tanyavilágot érinti, és az önkormányzatoknak kell lépniük, hogy ezekben a háztartásokban is legyen áram. A lakosság számára megpályázható Zöld ház programot még nem írták ki, pontos időpontja még ismeretlen. Február végén nyilatkozott ebben a témában a környezetvédelmi miniszter, viszont csak annyit mondott, hogy a minisztérium 100 millió eurót hívott le erre a célra a Regionális Operatív Program keretén belül. A korábbi információk szerint a pályáztatás két lépésben történik majd.
(Erdély FM)