Április 12-én, pénteken rajtol a romániai gépkocsipark felújítását célzó Roncsautó- és a Roncsautó Plusz program – jelentette be szerdán Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter.
A tárcavezető rámutatott, 320 millió lejt hagyott jóvá a kormány a Roncsautó-programra, mely összegből mintegy 35 ezer új autó vásárlását tudják támogatni, de reményei szerint év végéig sikerül megduplázni a keretet. Hozzátette, változatlanul 6500 lej értékű kedvezményt biztosítanak a magán és jogi személyeknek új személygépkocsi vásárlásakor, ha leadnak a roncstelepen egy régi járművet. Ehhez hozzáadódhat további 1700 lej abban az esetben, ha hibrid autó vásárlása mellett dönt a pályázó, illetve 1000 lej azoknak, akik 98 grammosnál alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátású gépkocsit vásárolnának. A száz százalékosan elektromos meghajtású járművek vásárlását idén is 10 ezer euróval támogatják.
A miniszter hangsúlyozta, az idei kiírás egyik újdonsága, hogy azokkal a járművekkel is részt lehet venni a programban, amelyeknek nincs érvényes műszaki vizsgájuk, “hogy minden, ami régi és használhatatlan, újrahasznosítható legyen”. Ezzel a módosítással indokolta egyébként Gavrilescu azt is, hogy az eredetileg bejelentett április 5-e helyett 12-én rajtol el a program. AGERPRES/(HU – szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)