Budapesten mutatta be idei első előadását a Maros Művészegyüttes: január 5-én a Művészetek Palotájában megrendezett Örüljetek, örvendjetek című újév-köszöntő díszelőadás keretében az együttes a kibédi hagyományőrzőkkel közösen bepillantást nyújtott a hagyományos kibédi farsangi lakodalmas szokások világába.
Az előadásban az örömhír vivői, az angyalok üzenetét vitték haza szerte a Kárpát- medencébe. A műsort Pál István “Szalonna” állította össze, aki így nyilatkozott a koncepcióról: „Egy Kárpát-medencei sokszínű előadás lebegett a szemem előtt, a műsor szerkesztésében csupán egy dolog motivált: az angyalok által hozott örömhírt közkinccsé tenni. Minden fellépő, legyen az a kisebbségi létből érkező, anyaországi, vagy anyaországi kisebbségben élő, az örömhírt viszi el saját népének. Így a műsor elején az angyalok hozzák a régóta várt üzenetet. Ezt követően mindenki ajándékkal, vidéke jellegzetességével érkezik. A szekszárdiak szőlőtőt, a kibédiek ízes hagymát hoznak a tarisznyában, s mindezt saját tájegységük táncával fűszerezik. A műsor legvégén, az együvé tartozás jegyében, az érkezők egy nagy össztáncban állnak színpadra.”