Tizenkilenc állam- és kormányfő részvételével – köztük Orbán Viktor miniszterelnökkel – aláírták Davosban a Donald Trump kezdeményezésére megalakult Béketanács alapító okiratát.
A tizenegy óra körül kezdődő eseményen a tizenkilenc ország (az Egyesült Államokkal húsz) vezetői foglaltak helyet, majd beszédet mondott Donald Trump amerikai elnök, aki kezdeményezte a Béketanács létrehozását. Nevéhez az Izrael–palesztin háborút lezáró békemegállapodás megkötése is fűződik.
Az aláírásnál személyesen jelen volt többek között Magyarország, Marokkó, Koszovó, Indonézia, Jordánia, Kazahsztán, Szaúd-Arábia és Argentína vezetője.
„A világ gazdagabb, biztonságosabb és békésebb, mint egy évvel ezelőtt” – jelentette ki az aláírás előtt elmondott beszédében Trump. Az elnök üdvözölte a ceremóniára egybegyűlt vezetőket, és hangsúlyozta:
az új testület együtt fog működni az ENSZ-szel, amelyben rengeteg lehetőség rejlik.
Beszédében Trump kiemelte továbbá, hogy második elnöki ciklusa első évében már több konfliktust sikeresen lezárt, más, súlyos válságot pedig sikerült mérsékelnie.
Az alapító okiratot kettesével írták alá a részt vevő vezetők, Orbán Viktort pedig a harmadik turnusban szólította Trump mellé Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője. Amikor a magyar miniszterelnök az indonéz elnök, Prabowo Subianto társaságában helyet foglalt, Donald Trump mindössze annyit jegyzett meg:
„Két kemény fickó.”