Csíkszereda szívében, a Petőfi Sándor utcában első alkalommal került megszervezésre a Füst és Só Székelyföldi Szalonna Mustra elnevezésű esemény és verseny, amely iránymutatás a termelőknek, de közösségi eseményként is szolgál a hagyományos ízek kedvelőinek. A Székely Gazdaszervezetek Egyesületének (SZGE) köszönhetően létrejött kétnapos rendezvény alkalmával tömegek látogattak ki a hargitai megyeszékhely sétálóutcájába, ahol hagyományos- és helyi termék vásárt is tartottak.
A SZGE felhívására a pénteki napon a magánszemélyek hozhatták el megmérettetni saját készítésű szalonnáikat. A kóstoló délután négy óráig tartott, majd a közönség szavazhatott is arról, hogy melyik volt a legfinomabb. A 17 behozott szalonnára összesen 375 szavazat érkezett. Az öt legízletesebb háziszalonna tulajdonosa – Bálint Irén, Demeter Lehel, János Gabriella, Kovács János, Domokos Árpád – pedig különdíjban részesült.- a Maszol.ro portálról