- március 15. jelezte a magyar forradalom kitörését Pest és Buda városában, amikor Petőfi Sándor és Kossuth Lajos vezetésével a forradalmárok politikai szabadságot és társadalmi egyenlőséget követeltek a „szabadság, egyenlőség, testvériség” jelszavával. A forradalmi program 12 pontja között szerepelt azonban a 12. pontban Erdély egyesítése Magyarországgal, ami alapvetően megváltoztatta ennek a napnak a jelentőségét a különböző, Erdélyben élő nemzetiségek számára.
Ünneplés a dualizmus idején (1867-1918)
Az 1867-es osztrák–magyar kiegyezés után Erdély elveszítette politikai-területi önállóságát, megszűnt a voivodai és később a több évszázadon keresztül meglévő autonóm státusza. Ekkor a március 15-i ünneplés hivatalos jelleget kapott Magyarországon, és nyilvános ceremóniákkal, patrióta beszédekkel és kulturális rendezvényekkel ünnepelték Erdély városaiban. Persze nem mindenki osztozott ugyanabban az „lelkesedésben” ezen az ünnepen.
A magyarok perspektívája
A magyar közösség számára március 15. a szabadságért és a nemzeti önrendelkezésért folytatott harc szimbólumává vált. A magyar forradalom vezetői, mint Kossuth Lajos, Széchenyi István, Petőfi Sándor és Bem József, a magyar történelem legnagyobb tiszteletnek örvendő alakjai közé tartoznak.
Az ünneplés magában foglalta a helyi hatóságok által szervezett nyilvános rendezvényeket, Petőfi verseinek felolvasását, katonai parádékat és koszorúzási ceremóniákat. Az olyan városokban, mint Kolozsvár, Marosvásárhely vagy Nagyvárad, ahol jelentős magyar közösség élt, az ünnepségek különösen hangsúlyosak voltak, és az állami intézmények is aktívan részt vettek bennük.
A románok perspektívája
Az erdélyi románok számára március 15. egészen más jelentéssel bírt. „Mindig azon tűnődtem, mit is jelentett valójában március 15. 1848-ban a románok számára Erdélyben, mivel a magyar és a Mihail Roller vezette sztálinista történetírás ezt a napot egy mítosszá alakította”, írta Gelu Neamțu történész.
A 1848. március 15-i forradalmi programban 12 pont szerepelt, és ezek közül 11-tel a román forradalmárok is egyetértettek Erdélyben. Azonban a 12. pont, amely Erdély Magyarországhoz való csatolását írta elő, ezt a napot igazságtalanság szimbólumává tette a románok számára.
A románok saját forradalmi mozgalmukat szervezték, és a Blázi Nemzeti Gyűlést hívták össze 1848. május 15-én, a Szabadság Mezején. George Barițiu azt mondta, hogy március 15. az egyik legszebb napja volt életének, amely azt mutatta, hogy kezdetben a román értelmiség is osztozott a forradalom eszméiben. Azonban a konfliktus akkor eszkalálódott, amikor a kolozsvári diéta megszavazta Erdély Magyarországhoz csatolását anélkül, hogy a románokat konzultálták volna.
Ezért a dualizmus időszakában a románok nem élték meg március 15-ét ugyanúgy, mint a magyarok. Ehelyett egyes románok május 10-ét, a király napját ünnepelték, bár ekkor Erdély még nem tartozott Romániához, mások pedig a kolozsvári memorandum perének után, a román nemzeti szolidaritás napjaként tartották számon ezt az időszakot.
A szászok perspektívája
A szászok, mint Erdélyben őshonos német közösség, hasonló helyzetben voltak, mint a románok. A Habsburg-háznak hűséges szászok nem kedvelték a magyar forradalmat, és a tömegek nem feltétlenül osztoztak a március 15-i ünneplések iránti lelkesedésben.
Miután 1848. május 29-én a kolozsvári diéta kimondta Erdély Magyarországhoz csatolását, a régió elvesztette autonómiáját, és ez mind a román, mind a szász, mind pedig a magyar közösségek számára elégedetlenséget váltott ki. Maga Petőfi Sándor is ellenezte Erdély egyesítését Magyarországgal, és azzal érvelt, hogy a diétában, amely meghozta ezt a döntést, mindössze három román és huszonnégy szász képviselő volt jelen a háromszáz fős testületben.
A székelyek perspektívája
A székelyek, egy másik kompakt közösség, akik szintén előjogokkal rendelkeztek, hasonló helyzetben voltak, mint a magyarok. A székelyek, a szigorú hagyományokkal rendelkező közösség, 1848 októberében, Lutița-nál (október 16-18), a kormánybiztos, László Berzenczey hívására, fegyveresen és lovon vonultak össze, hogy támogassák a magyar forradalmi kormányt. A székelyek március 15-ét ugyanazzal az lelkesedéssel ünnepelték, mint a magyarok, és azt a közös nemzeti szabadság napjának tekintették.
Párhuzam a jelenben
A mai Romániában december 1-jét, Románia nemzeti ünnepét, minden megyeszékhelyen (és nemcsak ott) ünneplik, gyakran katonai parádékkal, kulturális rendezvényekkel és beszédekkel. Azonban nem mindenki éli meg ugyanúgy. A magyar és székely közösségek, bár tiszteletben tartják az ünnepet, nem mindig vesznek részt benne lelkesedéssel. A szász közösség, amely egyre kisebbé válik az országban, különösen Maros megyében, szintén nem talál túl sok okot az ünneplésre.
A magyarok és székelyek számára március 15. az, amely sokkal inkább életre kelti a közösségeket. Valójában, ezt hivatalosan a Magyarok Világnapjaként is ünneplik, és a rendezvények általában Marosvásárhelyen kezdődnek, a Székely Martír Emlékműnél, ahol gyakran magyar tisztviselők beszédeivel, kulturális rendezvényekkel és néha rendezett felvonulásokkal ünneplik a Pesti Forradalom kezdetét.
A történelmi feszültségek nem tűntek el teljesen, és a 1990-es márciusi események azt mutatják, hogy amikor szándékosan próbálnak feszültséget kelteni olyan közösségek között, amelyek évszázadok óta békésen élnek együtt, az eredmények pusztítóak lehetnek.
Az irónia az, hogy miközben ez a kulturálisan és etnikailag gazdag terület napról napra egységesebbé válik, Románia nemzeti ünnepe, akárcsak a 15-ik március ünneplése a múltban, amikor Erdély az Osztrák–Magyar Monarchia része volt, nem igazán egyesíti a közösségeket, hanem inkább minden etnikum saját ünneplési mércéit keres. Amit tettünk, az nem más, mint hogy felcseréltük egym