Az egészségügyi intézményekben jelentős felújításokra kerül sor ebben az
évben, hogy az orvosok minőségi egészségügyi ellátást tudjanak nyújtani
a pácienseknek, jelentette ki csütörtökön Sorina Pintea.
Az egészségügyi miniszter úgy fogalmazott, ‘történelmi’ szintű az
általa vezetett tárca idei, beruházásokra és felszerelésekre kiutalt
büdzséje. ‘2017-ben ez az összeg 170 millió lej volt, 2018-ban 193
millió lej, 2019-ben 1,1 milliárd lej. Idén masszívan beruházunk az
egészségügyi intézményekbe, hogy az orvosok megfelelő körülmények között
tudják ellátni pácienseiket. A beruházások egyrészt építkezésekből,
másrészt kibővítésekből és egyes kórházak átépítéséből fognak állni,
valamint csúcstechnológiájú felszerelések beszerzéséből’ – mondta
Pintea.
Az egészségügyi tárca vezetője arról is tájékoztatott, hogy idén két
sürgősségi osztály épül: egyik Nagyváradon 2,8 millió euróból, a másik
Brassóban 2,2 millió eurós befektetéssel.
Még ebben az évben befejezik a Kolozsvári Onkológiai Intézet
sugárterápiás bunkerét, amely 1,1 millió euróból készül el, és a helyi
hatóságokkal együttműködésben folytatják a sugárterápiás hálózat
fejlesztését Marosvásárhelyen, Temesváron, Iaşi-ban, Bukarestben –
összesen 8 millió euró értékben.
6,7 millió eurót fordítanak tíz megyei kórház nukleáris mágneses
rezonancia (NMR)-géppel való felszerelésére, és az égési sérültek
kórházát 11,7 millió euró értékű berendezéssel látják el – sorolta a
miniszter.
AGERPRES/(RO – szerző: Roberto STAN, szerkesztő: Florin MARIN, HU – szerkesztő: TOFÁN Imola)