Forgatag szerdán: kisebbségvédelem, IT-nap, színház, de beindul a Borudvar is

Forgatag szerdán: kisebbségvédelem, IT-nap, színház, de beindul a Borudvar is

Ígéretes programokkal várják az érdeklődőket a Vásárhelyi Forgatag 
harmadik napján is. Nem csak kulturális eseményeken, hanem szakmai 
beszélgetéseken is részt vehetnek azok, akik arra kíváncsiak, hogy 
milyen IT-cégek vannak jelen Maros megyében, vagy éppen arra, hogy 
miként lehet biztonságos az internethasználat már gyerekkortól.
Szerdán 11 órától vezetett sétán ismerhetik meg a Teleki-Bolyai Könyvtár 
termeit és történetét Bányai Réka irányítása alatt azok, akik a könyvtár 
azon zugaira is kíváncsiak, amelyeket csak különleges alkalmakkor 
nyitnak meg a nagyközönség előtt.
A kisebbségvédelem kerül fókuszba 15 órától a Teleki Téka udvarán. 


Beszélgetés a kisebbségi nemzetközi jogvédelmi lehetőségekről, a FUEN 
(Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója) szerepéről a magyar 
nemzetpolitikában – ez a címe annak az előadásnak, amelyen Vincze 
Lóránt, EP-képviselőt, FUEN elnököt, valamint Bíró Zsolt parlamenti 
képviselőt hallgathatják meg az érdeklődők.
Délután 16 órától a Teleki Téka udvarán IT-nap kezdődik, vagyis 
kezdődnek azok a kerekasztal-beszélgetések, amelyek az IT, vagyis a 
számítástechnika világára fókuszálnak. Így 17 órától Privacy Engineering 
– Hogyan fejlesszünk GDPR ready szoftvert? című előadáson vehetnek részt 
az érdeklődők, Székely Barnabás minősített adatvédelmi szakértő igazít 
el ebben a világban. Ezt követően 18 órától egy 
kerekasztal-beszélgetésre kerül sor Maros megyei IT-cégek képviselőivel, 
valamint 19.30-tól a Biztonságos internethasználat gyerekkortól című 
előadáson Molnár Andrea-Zsuzsánna gyermekpszichológus és W. Szabó Péter, 
UX-kutató  látja el gyakorlati tanácsokkal a közönséget.
16 órától a Csáky Zoltán Nyomomban a kék farkasok című könyv 
bemutatójára kerül sor a Bolyai téri unitárius templom belső udvarában. 
A könyvet bemutatja és a szerzővel beszélget Nagy Miklós Kund művészeti 
író. Majd ugyancsak itt 18 órától versműsor következik Kilyén Ilka 
Búvópatak című válogatása a helikonista költők verseiből.


19 órától szerdán is lesz a Vacsoraszínház: Palimadár á la Carte, a 
B.EAT étteremben, Rózsák tere 52-es szám alatt. Helyfoglalás és 
jegyátvétel a helyszínen lehetséges. További információk a 0749 111
848-as telefonszámon vagy a 0721 96 82 53-on kérhetők. Belépődíj 115 
lej.
19.30-tól az Üvegtigris, magyar filmvígjáték közismert színészének, 
Szarvas Józsefnek az egyéni előadását tekinthetik meg a nézők a 
Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, nagytermében. Az előadás címe Pustol a 
hó, avagy Könnyű neked, Szarvas Józsi… című műsort.
A Bordudvarban is változatos programpontok várják a forgatagozókat: 18 
órától borkóstolón vehetnek részt a bor szerelmesei, míg 20 órától az 
Üver Zenekar lép fel.

(Fotó: Vásárhelyi Forgatag)